Közel 5000 elsősnek kellett osztályt ismételnie

A KSH adatai szerint a 2022/2023-as tanévben az elsősök 5,2%-a volt évismétlő. A Népszava szerint ez összefügghet egy 2020-ban bevezetett változtatással, amely szerint már az Oktatási Hivatalnál kell kérelmezni az iskolakezdés elhalasztását.

Miután a KSH az idei részletes oktatási jelentésében nem ismertette az évfolyamismétlőkre vonatkozó adatokat, a Népszava megkereste a Hivatalt. Ekkor kiderült, hogy a 2022/2023-as tanévben 94 342 gyermek járt első osztályba, és 5,2%-uk évismétlő volt. Ez 4906 tanulót jelent. A 2021/2022-es tanévben még 4,6% volt az évismétlő elsősök aránya.

Az is kiderült, hogy az általános iskolában az évismétlők aránya idén is az első évfolyamon volt a legmagasabb, a többi évfolyamon 0,7 és 2,3 százalék között volt.

iskola oktatás
Már külön kell kérvényezni, hogy a gyerek később kezdje az iskolát. Fotó: Getty Images

A Népszava szerint ez az adat összefügghet azzal, hogy 2020 januárjától kötelező beiskoláztatni a hatéveseket. A szülők és az óvodapedagógusok már nem dönthetnek arról, hogy egy hatéves gyermek érett-e az iskola megkezdésére, vagy jobb lenne, ha egy évig még óvodában maradna. A halasztásért az Oktatási Hivatalhoz kell fordulnia a szülőknek , amihez saját indoklást kell írnia és egyéb, a kérelem jogosságát alátámasztó dokumentumokat is magának kell beszereznie.

Szakértők szerint viszont ha egy gyerek éretlenül kerül az iskolába, akkor hosszabb távon nagyobb eséllyel alakulhatnak ki nála beilleszkedési, tanulási és magatartási problémák. Ugyanakkor évről évre nő az Oktatási Hivatalhoz beadott kérelmek száma ez ügyben: 2021-ben például csak 16 ezer iskolahalasztási kérelmet kaptak, ez a szám a 2023/24-es tanévre vonatkozóan már 22 743 volt. Ezek döntő többségét (22 318-at) el is fogadták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!