Kíváncsi, mitől lesz okos a gyerek? Nézze meg!

Mi igaz abból, hogy minél korábban kezdjük a gyerek fejlesztését játékkal, mesével, annál intelligensebb lesz?

Sok szülő úgy gondolja, hogy a gyerekével folytatott beszélgetések, a neki olvasott mesék, a közös étkezések vagy játék befolyással van a gyerek későbbi, felnőttkori intelligenciájára. Egy új kutatás szerint azonban ez nem így van: az intelligencia sokkal inkább múlik a genetikán. A floridai állami egyetemen dolgozó Kevin Beaver kriminológus professzor által vezetett kutatásról a Medical News Today számolt be.

Azon szülők gyerekei, akikről túlzottan gondoskodnak, és sok mindent elvégeznek helyettük, később önállótlanok, ám önteltek lesznek. Hogy ne legyen tökéletes szülő? - itt megtudhatja ! Korábbi tanulmányok azt mutatták ki, hogy a szülői törődés befolyásolja az utódok későbbi intelligenciáját. Beaver azonban azt mondja, ezeknek a kutatásoknak az eredményei ellentmondásosak, ugyanis korábban nem vizsgálták a genetikai összetevőket. Éppen ezért az új reprezentatív vizsgálatot már ennek tudatában tervezték meg: a vizsgálatban olyan fiatalok is szerepeltek, akiket örökbe fogadtak. Náluk ugyanis kizárható volt az öröklődés az intelligenciát illetően.

Hiába a sok törődés, a gének számítanak?!

A longitudinális (időkövetéses) vizsgálatban részt vevő fiatalok szüleinek, nevelőinek viselkedését, gyereknevelési szokásait mérték föl, illetve a fiataloknak a verbális intelligenciáját mérő IQ-tesztet kellett kitölteniük – először felső tagozatos vagy középiskolás korukban, másodszor pedig 18 és 26 éves koruk között. Az eredmények azt mutatták, hogy mind a két vizsgált csoportban a gyerekek későbbi intelligenciájára marginális hatása volt a korábbi gyereknevelésnek; az összefüggés a gyermeknevelés és a gyerek későbbi intelligenciája között inkonzisztens. Még az egypetéjű ikrek esetében is hasonló eredményt kaptak.

Hogy lehetséges, hogy korábban erre nem jöttek rá a kutatók? „Arról van valójában szó, hogy azok a szülők nevelik meseolvasással, beszélgetéssel, közös tanulással a gyerekeiket, akik maguk is intelligensek. Így ennek a viselkedésnek a feltárása mindeddig elfedte a genetikai tényezőt” – magyarázta Beaver. „Az eredményekből azonban az nem következik, hogy nem érdemes ilyen módon gyermeket nevelni; mi csak azt állítjuk, hogy az IQ-t nem ez határozza meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.