Júliustól ismét jelentősen drágulhatnak az élelmiszerek

A következő hónapban újra emelkedhetnek az élelmiszerárak, mégpedig ezúttal a hulladékgazdálkodási rendszer átalakítása nyomán. A gyártóknak és a kiskereskedőknek ugyanis akkora költségnövekedést jelent majd a csomagolóanyagok drágulása, hogy a plusz kiadások legalább egy részét kénytelenek lesznek a vásárlókra terhelni.

Átalakul júliustól a hulladékgazdálkodási rendszer, ez pedig jelentősen megemelheti az élelmiszerárakat – írta meg a 24.hu a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) közleményére hivatkozva. A cikk szerint egy Európai Uniós (EU) irányelv nyomán az összes tagállamban, tehát Magyarországon is bevezetik majd az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert (EPR), amelynek lényege, hogy orvosolni tudják a csomagolóanyagok környezetvédelmi problémáit, illetve növeljék az újrahasznosítás hatékonyságát.

Az már hazai sajátosság, hogy 2023. július 1-től nem az állam vagy piaci szereplők által alapított non-profit irányító szervezet, hanem a MOL által működtetett koncessziós társaság fogja kollektívan teljesíteni a szükséges visszagyűjtési és hasznosítási feladatokat a gyártók nevében” – olvasható a cikkben.
stresszes nő nézi a blokkot
Durva költségekkel sújtják a gyártókat, akik a plusz kiadásaik legalább egy részét szinte biztosan a vásárlókra terhelik majd. Fotó: Getty Images

Érvágás a gyártóknak – és a fogyasztóknak is

A problémát nem a fenti célokra való törekvés jelenti, hanem az, hogy az eddigi „környezetvédelmi termékdíj” összege a többszörösére növekszik majd július 1-jétől. A költségemelkedés átlagosan 3-5-szörös lesz, de bizonyos termékek esetében akár 10-szer annyit is kell majd fizetniük a gyártóknak a csomagolóanyagok után. A díjszabás folyamatába ráadásul még csak be sem vontál a gyártókat képviselő szakmai szervezeteket.

A gyártóknak egyébként nemcsak a boltba kerülő csomagolt élelmiszerek után kell kifizetniük majd a magasabb díjat, hanem „a teljes termelési és ellátási lánc mentén a csomagolások minden elemére magasabb költségek rakódnak” – ez pedig bizony a fogyasztói árakban is láthatóvá válik majd.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!