Így segíthetünk mi is a baglyoknak

Műfészkek, költőládák kihelyezésével segítheti a lakosság és az önkormányzatok a településlakó, rágcsálópusztító baglyok költését - írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Magyarország tíz fészkelő bagolyfajából öt lakott területeken is él, vagy kimondottan emberkövetőnek számít. Települési jelenlétük azért fontos, mert ezek a madarak elsősorban kisrágcsálókkal táplálkoznak és fiókáikat is ezekkel etetik. Így biológiai úton segítenek kordában tartani a városokban is problémát okozó egereket és patkányokat - hangsúlyozzák a közleményben.

Mint írják, a baglyok hiányában a rágcsálók állományapasztását a házi- és társállatok mellett az emberre is veszélyes mérgezett csalik kihelyezésével lehet csak megoldani, míg egyetlen erdei fülesbagoly évente akár ezernél is több rágcsálót zsákmányol, ami a népes telelőcsapatok esetében már óriási számot jelent, Kiemelik, hogy a kisebb termetű bagolyfajok ezek mellett rengeteg kártevő rovart is elfogyasztanak, ezért nem mindegy, hogy lakott területeinken mennyi él, él-e egyáltalán ezekből a madarakból. Megtelepedésük egyik legfőbb akadályát gyakran a megfelelő fészkelőhelyek hiánya jelenti, a baglyok ugyanis nem tudnak fészket építeni, költésükhöz korhadt üregekkel, vastag törzselágazással rendelkező idős fákra; nagy testű harkályok odúira; varjúfélék, gólya, egerészölyv fészkeire; egyes fajoknak pedig nyitott padlásokra van szüksége.

bagoly
A baglyok segítenek kordában tartani a városokban is problémát okozó egereket. Fotó: Getty Images

A közleményben emlékeztetnek, hogy a leggyakoribb hazai bagolyfaj, az erdei fülesbagoly elfoglalja az ágvillába kihelyezett vesszőkosarat, de szívesen beköltözik fára, épületfalra rögzített, félig nyitott előoldalú vércseládákba is. A leginkább emberkövető gyöngybagoly pedig templomok toronysüvegébe, padlásokra vagy lábazatra telepített költőládákkal, a macskabagoly, a kisebb testű kuvik és füleskuvik megtelepedését pedig nagyméretű mesterséges odúkkal lehet segíteni. A baglyoknak kirakott műfészkek, mesterséges odúk esetében alapelv, hogy ezekbe mindig kell száraz fű, hullott lomb vagy faforgács fészekanyagot tenni, amiben a tojó fészekmélyedést alakíthat ki a tojásoknak - áll az összegzésben.

További információk a www.mme.hu weboldalon találhatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!