Hrutka Róbert Tompos Kátyáról: „Egy hős volt”

A 41 éves korában elhunyt Tompos Kátyáról nyilatkozott Hrutka Róbert, a színésznő jó barátja.

Hrutka Róbert a Storynak adott interjút barátjáról, Tompos Kátyáról, aki május 31-én hunyt el, daganatos megbetegedésben.

Ahogy végigcsinálta a betegségét, szerényen, visszahúzódva, még az utolsó napjaiban is reménykedve, igen, egy hős volt. Orvos barátja végig mellette volt, mindig elmagyarázta, mi a következő lépés, mire készüljön. Ő talált rá mindig a következő kezelésekre. De úgy gondolom, Kátya a szíve mélyén felkészült arra, hogy egyszer vége lehet. Valószínűleg azért is keresztelkedett meg

- nyilatkozta a lapnak.

Tompos Kátya
Virrasztás Tompos Kátya emlékére a Várkert Bazárnál 2024. június 7-én. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

"Azzal, hogy elment, elveszett belőlem is valami. Ebben a csendben talán könnyebb lesz újra önmagunkra találni, vagy meglelni azt, amiről úgy hisszük, elveszett. Kátya a halálával elvitt magával valamit, ami tele volt energiával, mosollyal, zenével, amit nem látunk, csak érzünk, mert átölel és észrevétlen körbevesz minket" - mondta barátjáról, aki hozzá hasonlóan zárkózott ember volt, aki csak a színpadon tudott feloldódni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!