Fontos hírek érkeztek a családtámogatásokról

További két évig meg lehet igényelni a családoknak a babaváró támogatást, illetve marad a falusi csok is.

Még két évig lehet igényelni a babaváró támogatást - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön. Hornung Ágnes közölte, a babaváró támogatást 2024. december 31-ig változatlan feltételekkel lehet kérni.

A részleteket ismertetve arról beszélt, hogy a legfeljebb tízmillió forintos hitelt továbbra is szabad felhasználású kölcsönként igényelhetik a házaspárok; ha az anya 18 és 41 év közötti, és ha az első gyermek öt éven belül megszületik, akkor a hitel kamatmentes lesz, a második gyermek után a még fennálló tartozás 30 százalékát, a harmadik után pedig a teljes tartozást elengedik.

Hornung Ágnes bejelentette azt is, hogy január elsejétől a diákhitellel rendelkező nőknek, amennyiben még a tanulmányaik alatt vagy annak befejezését követő két éven belül gyermeket szülnek, elengedik a teljes diákhitel-tartozásukat.

babaváró támogatás
Marad a babaváró támogatás és a falusi csok is. Fotó: Getty Images

Az államtitkár az új családtámogatási elemek közül beszélt a 30 év alatti anyák szja-mentességéről is. Az új intézkedés szerint azok a nők, akik 30 éves koruk alatt szülnek vagy fogadnak örökbe gyereket - független attól, hogy házasságban élnek, hajadonok vagy elváltak - az átlagbér erejéig szja-mentességet kapnak, amely a magzat 12 hetes korától igényelhető annak az évnek a végéig, amíg az anya betölti a 30 éves kort - ismertette Hornung Ágnes.

Elmondta azt is, hogy a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyereket nevelő családok januártól az eddigi kedvezményeken felül további 10 ezer forintos adókedvezményt vehetnek igénybe, a gyermekek otthongondozási díja (gyod) pedig bruttó 232 ezer forint lesz.

Az ingatlanpiacot erősíthetik a bejelentések

Év végén több olyan támogatást is meghosszabbítottak, amely az ingatlanpiacot segíti 2023-ban, például a babaváró kölcsönt és a falusi csokot, továbbá a kedvezményes gáztarifa is támaszt nyújthat a szektornak - emelte ki az MTI-hez csütörtökön eljuttatott elemzésében az ingatlan.com. Az ingatlanhirdetési portál szerint az, hogy 2024 végéig továbbra is igényelhető a babaváró kölcsön és a falusi csok, az első lakást vásárlóknak és a kisebb településen élőknek nyújthat segítséget.

Bár a babaváró szabad felhasználású kölcsön, a családok túlnyomó részben lakáscélra fordították, sok esetben az első lakás vásárlásához szükséges önerő biztosítására fordították az érintettek - jegyezték meg.     Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az elemzésben kiemelte, hogy a babaváró támogatás meghosszabbításával több eladó is nyerhet. A szakértő szerint a falusi csokot érintő intézkedés a kistelepülések ingatlanpiacán erősödést eredményezhet, emellett tovább záródhat a kistelepülések és a nagyvárosok közötti ingatlanárolló.

A falusi csok hatása már eddig is látványos, hiszen a támogatás bevezetése óta eltelt három és fél évben az érintett településeken az átlagos négyzetméterárak 121 százalékkal 252 ezer forintra nőttek. A fővároson kívüli nagyobb településeken visszafogottabb, 70 százalékos drágulás következett be, így utóbbiakat átlagosan 592 ezer forintos négyzetméterár jellemzi - tette hozzá.

Az elemzés szerint lakáspiaci szempontból nagy a jelentősége annak a pár napja bejelentett szabálynak, amely szerint 2023 első négy hónapjában - a fűtési szezon végéig - nem lesz magasabb az eddiginél az átlagfogyasztás feletti gáztarifa. Ez azért jelentős lépés, mert így jóval kevesebben akarnak majd mindenáron megválni a jelentős energiafogyasztású ingatlanuktól; ezek értékvesztését is tompíthatja ez az intézkedés, ami támaszt adhat a lakásáraknak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.