Ezt a serpenyőt állítólag ki kell dobni

Nemcsak az ételeinkben lévő vegyületek lehetnek veszélyesek egészségünkre, hanem konyhai felszerelésünk is. Akinek van olyan edénye, teflonja vagy sütőlapja, aminek csomagolásán a PFAS felirat szerepel, állítólag jól teszi, ha most azonnal megszabadul tőle.

200 kutató írta alá az úgynevezett madridi nyilatkozatot , amely a háztartásokban egyre gyarapodó mennyiségű poli- és perfluoroalkil vegyületek (PFAS) veszélyeire figyelmeztet.

A PFAS vegyületeket a leggyakrabban ételfőző és -tároló fémfelületek gyártásához használják, egyebek mellett a gyorséttermi csomagolópapíroknál vagy az étel megégését és leragadását megakadályozó tapadásmentes edénybevonatok előállításához.

állítják a kutatók .

A Johns Hopkins University korábbi kutatásai azt is megerősítették, hogy ezen anyagok daganatokat és fejlődési rendellenességeket is okozhatnak, mivel a magzatok már az anyaméhben is ki vannak téve ezek veszélyeinek. A méreganyagok nemcsak az ételbe kerülnek bele, hanem hőhatásnak kitéve könnyen terjednek a levegőben, a talajban, illetve az ivóvízben is, így gyakorlatilag a teljes bioszférát veszélyeztetik.

Az edények egyes vegyületei veszélyesek lehetnek egészségünkre

Az Environmental Health Perspectives szaklapban publikált cikkben a kutatók nyílt levélben kérték az edénygyártókat: álljanak le a PFAS vegyületek használatával, manapság számos más módja van annak, hogy úgy tároljuk, illetve készítsük el ételeinket, hogy azok nem égnek le. Ezen anyagok - olvasható a madridi nyilatkozatban - perfluor-láncaik miatt borzasztó lassan bomlanak le, károkozásuk mértéke pedig riasztó: az előbb említett kísérleti eredmények mellett a kutatók arra is hivatkoznak: pajzsmirigy-alulműködést , magas koleszterinszintet, elhízást vagy akár rákot is okozhatnak.

A hosszabb láncú vegyületek használatát ugyan már megtiltották vagy kivonásuk éppen folyamatban van, de helyettesítőik szintén PFAS-vegyületek, csak rövidebb láncúak. Ezek szintén lassan bomlanak le és mivel hatásfokuk gyengébb, mint a hosszabb láncú vegyületeknek, nagyobb mennyiséget kell alkalmazni belőlük a gyártás során. Ráadásul ezek felépítésével, hatásmechanizmusával és toxikológiájával kapcsolatban szinte alig van elérhető adat. Az mindenesetre biztos, hogy ha bármilyen konyhai termékünk bolti csomagolásán azt látjuk, hogy PFAS-tartalmú , szerezzünk be helyette valami biztonságosabbat.

Forrás: www.greensciencepolicy.org

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!