Ezért ne öljük meg a pókokat

A legtöbb ember nem szereti a pókokat a lakásban, de vajon az a legjobb megoldás, ha végső csapást mérünk rájuk?

Akár hisszük, akár nem, a pókok a szövetségeseink, írja a Curiosity.com. Az oldal Jo-Anne Sewlal pókszakértőre hivatkozva állítja, hogy a több mint negyvenezer ismert pókfajból csak nagyon kevés képes ártani, illetve fájdalmat okozni az embernek. Vannak ugyan mérges pókok, de az életveszélyes csípések azért viszonylag ritkák. Ezek a (jó esetben aprócska) ízeltlábúak általában nem akarnak tőlünk semmit, legfeljebb csak azt, hogy hagyjuk őket békésen ücsörögni egy sötét sarokban, ahol hálójukban lapulva a vacsorájukat várják.

A pókok a szövetségeseink
A pókok a szövetségeseink. Fotó Getty Images

És itt elérkeztünk a következő ponthoz, hogy miért érdemes őket életben hagyni: hálójukkal megfogják, megölik és megeszik az olyan kellemetlen "vendégeket", mint például a csótányok, fülbemászók, legyek és szúnyogok. Néha pedig lejátsszák egymás közt a vitákat, és egyik pók is elteheti a másikat láb alól. Az álkaszáspók például egy fekete özvegyet is képes megölni!

Tehát összefoglalva: a pókok megölésével (kivéve persze azokat az extrém ritkaságszámba menő eseteket, ha mérges pókról van szó) nem tesszük biztonságosabb hellyé az otthonunkat. Sőt épp ellenkezőleg - ha nincs egy hálószövő sem a lakásban, akkor a kellemetlen kis jövevényeknek kedvezünk (és hiába rimánkodunk félhangosan, hogy valaki kapja már el azt az órák óta sivító szúnyogot, ha Pók Pajtit órákkal korábban likvidáltuk).

Ha azonban mégsem szeretnénk pókokat látni az otthonunkban, akkor sem kell őket azonnal könyörtelenül halálra ítélni. Inkább kapjuk fel őket egy erre alkalmas tárggyal, és vigyük ki gyorsan a szabadba.

Egy kivételt azonban említettek a megkérdezett tudósok: Christopher Buddle, a McGill Egyetem pókszakértője a National Geographicnak elmondta, hogy amennyiben lakóhelyünkön nem őshonos pókot találunk, arra inkább... nos, ne várjon happy end. Például ha banánt vásárolunk, és hazaérve észrevesszük, hogy egy nyolclábú teremtmény is lapul a zacskóban, akkor jöhet a végső csapás (a banánt azért előtte menekítsük biztonságos helyre). Mert ha kitennénk a szabadba, a szakértő szerint a nem odatartozó ízeltlábú árthat a növény- és állatvilágnak. Ezt pedig senki sem szeretné.

Forrás: curiosity.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.