Ennyivel drágultak az élelmiszerek

A szeszes italok, a dohányáruk és az élelmiszerek áremelkedése húzta az inflációt.

Idén januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál - írta a KSH adataira hivatkozva a hvg.hu. A leginkább a szeszes italok, a dohányáruk, valamint az élelmiszerek drágultak.

A fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal magasabbak

Az egy évvel korábbihoz képest az élelmiszerek ára 4,4 százalékkal emelkedett. Ezen belül a tojás 48,0, a vaj, vajkrém 13,6, a száraztészta 8,7, a tejtermékek 7,9, a kenyér 7,1, a tej 5,8, a kávé 5,1 százalékkal drágult. A cukor 11,3 százalékkal olcsóbb lett. A szeszes italokat és a dohányárukat a KSH egyben számolja, ez a csoport drágult a legnagyobb mértékben, átlagosan 6,5 százalékkal.

Ezért együnk tojást mindennap Sokáig tartotta magát a nézet, hogy a rendszeres tojásfogyasztás magas koleszterinszintet eredményez - mára azonban kiderült, hogy ez egyáltalán nincs így. Lássuk, miért is érdemes naponta fogyasztani ezt az élelmiszert.

Az egyéb cikkek besorolású csoport - ide tartoznak például a gyógyszerek, jármű-üzemanyagok, illetve a lakással, a háztartással és a testápolással kapcsolatos kiadások, valamint a kulturális cikkek - 0,1 százalékkal lett olcsóbb.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Jobbára borult idő várható. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik: hazánk északkeleti, északi felén kezdetben kiterjedt, helyenként intenzív havazásra, egyes tájakon átmeneti vastag hótakaró kialakulására kell számítani - a főváros térségében és az Északi-középhegység tágabb környezetében az esti órákig kitartóan havazhat. Ezzel párhuzamosan azonban délnyugat, dél felől egyre többfelé ónos esőbe, fagyott esőbe, majd egyre inkább esőbe vált a halmazállapot - tartósabb ónos esőre a középső országrészben van kilátás. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A maximum többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél kissé magasabb értékeket is mérhetnek. Késő este is hasonló hőmérsékletre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.