Emberi hamvakat találtak a Tisza partján Szolnokon

Zsákokban emberi hamvakat találtak a Tisza partján Szolnokon.

Emberi hamvakat sodort partra a Tisza Szolnoknál. A zsákokban lévő maradványokra egy járókelő talált rá - számolt be az esetről a Tények.

Kiderült, hogy három urna tartalma került a vízbe. Flep Norbert temetkezési vállalkozó szerint ennek nem szabadott volna megtörténnie, ugyanis ha a temetkezést intéző cég szakszerűen járt volna el, akkor a hamvaknak le kellett volna bomlaniuk. Szerinte a zsákok egyértelműen hamisítványok, emiatt a maradványok nem kaptak elég nedvességet a lebomláshoz. Ezért kerülhettek a folyó partjára.

"Tehát ez egy hamisítványnak a belseje tulajdonképpen. Egy olyan urnabetét, ami nem szabványos, nem a krematórium adja ki, és egyik temetkezésnél sem kellene, hogy elérhető legyen. Valamelyik gyártó így próbálta olcsóbbá tenni az urnáját, aki pedig megvette tőle, az nem volt elég figyelmes" - magyarázta a temetkezési vállalkozó a Tényeknek.

Címlapkép (Illusztráció): Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.