Elborították az üzletek és éttermek kirakatát a rezsiszámlák

Áram- és gázszámlák terítik be Róma üzleteinek és vendéglátóhelyeinek kirakatait a kereskedelmi és fogyasztóvédő szervezetek felhívására, amelyek így kívánnak tiltakozni az ugrásszerűen megemelkedett energiaárakkal szemben hétfőtől.

A Tedd a számlát a kirakatba elnevezésű akcióhoz bárok, éttermek, pizzériák, fagylaltozók, ruhaüzletek is csatlakoztak Rómában. Az egyik Vatikánhoz közeli presszó tulajdonosa a Corriere della Sera  napilapnak elmondta, hogy havi energiaköltsége a korábbi valamivel több mint kétezer euróról majdnem hétezerre emelkedett, miközben a vendégek száma nem nőtt ekkora ütemben a nyári szezonban sem.

A vendégek is megsínylik majd a rezsiköltségek emelkedését. Fotó: Getty Images

A Forum Romanumra néző étterem tulajdonosa hozzátette: a kirakatba kitett számlák a figyelemfelkeltést szolgálják, így a vendégek is tudják, hogy előbb-utóbb muszáj lesz a menüben szereplő árakat is megemelni, bár eddig ezt a vendéglátósok igyekeztek elkerülni.

A Confcommercio-Fipe kereskedelmi, valamint az Aduc fogyasztóvédelmi szervezet közös akciójához egyre többen csatlakoznak. Demonstrálnak a világítás lekapcsolásával is: egyik este több vendéglő gyertyával világította meg az asztalokat az energiaárak emelkedése ellen tiltakozva.

"Háborús károkról" beszélnek Olaszországban

Az olasz főváros legismertebb csemegeélelmiszer-üzletének tulajdonosa szerint válságos méretet öltött a termékhiány is, egyre nehezebb beszerezni például az import mustárt, az üvegpalackokat és a fémkupakokat.

Az egyik nápolyi pizzéria a vendégeknek adott számlán információként feltünteti azt is, hogy a vendéglátóhely energiaköltsége az utóbbi hónapokban háromszáz százalékkal emelkedett. Az adriai Rimini egyik szállodája a sajtóban jelentette be, hogy júliusban 18 ezer eurós villanyszámlát fizetett a tavaly júliusi 6 ezer euróval szemben. A hotel üzemeltetője szerint jövőre a vendégektől klímadíjat szedhetnek. Olaszországban a családok és vállalkozások rezsiköltségei az előrejelzések szerint októbertől legalább kétszeresére emelkedhetnek.

A Liga politikusa, Giancarlo Giorgetti a jelenlegi ügyvivő kormány gazdasági fejlesztési minisztere szerint az energiaárak "háborús károkat" okoznak Olaszországban. A centrumpárti Akciót vezető Carlo Calenda "ár-cunamiról" beszélt, és a választási verseny felfüggesztésére kérte a politikai erőket, azonnali összpárti fellépéssel a rezsinövekedés megállítására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.