Büntetés járhat, ha így teszed ki a fenyőt

Kezdenek megjelenni a kitett karácsonyfák az utcán. Jó azonban tisztában lenni azzal, hova és mikor teheted ki a fenyőt, mert akár büntetés is járhat érte.

Elmúlt vízkereszt, egyre többen válnak meg tehát a karácsonyfájuktól. Azonban arra most is oda kell figyelni, hogy pontosan mi legyen a sorsa – hívja fel a figyelmet a Pénzcentrum. A portál a Fővárosi Közterület-fenntartót (FKF) kérdezte a fenyőfa kirakását szabályozó előírásokról.

fenyőfa, fenyő, karácsonyfa
Fontos, hogy ne akadályozza a forgalmat! Fotó: Getty Images

Ne hagyj rajta semmit!

A karácsonyi ünnepek után több mint félmillió levitézlett fenyőfát tesznek ki az utcára. Azt azonban kevesen tudják, hogy szabálysértést követ el, aki nem a kijelölt helyre teszi ki a fenyőt. „A közterületekre nem megfelelő módon történő kihelyezéssel a lakos közterület-szennyezési szabálysértést követ el, amelyet a hatóság, az önkormányzat jegyzője, vagy a közterület-felügyelet szankcionálhat” – közölte az FKF.  Bármikor helyezed is ki a fenyőfát, akár közvetlenül az ünnepek után, akár később a kukák mellé az ürítés napján, vagy a 250 kijelölt gyűjtőhely bármelyikére, annak elszállítását elvégzik. A fák kihelyezésekor figyelni kell azonban arra, hogy azok ne akadályozzák a gyalogos-, a kerékpár-, illetve a gépjárműforgalmat.

A szervezet arra kéri a lakosokat, hogy a fákról a kihelyezést megelőzően a díszeket, a csillagszórókat, a szaloncukor-kampókat és a talpakat mindenki távolítsa el. Egyúttal arra is felhívják a figyelmet, hogy senki ne hajítsa el a fáját parkokban vagy játszótereken, ezzel ugyanis mások biztonságát és a főváros közterületi rendjét, tisztaságát veszélyeztetné.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!