Brutálisan megdrágultak az építőanyagok

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2022. negyedik negyedévében az építőipar termelői árai több mint 26 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. A drágulást elsősorban a költségek növekedése, különösen egyes építőanyagok jelentős drágulása okozta.

Decemberben az építőipari termelés volumene 3,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építése 1,1 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 12,7 százalékkal csökkent. 2022-ben az építőipar termelése 3 százalékkal volt nagyobb a 2021. évinél, az év egészében pedig az építőipar termelői árai – egyes építőanyagok erős drágulása miatt – átlagosan 24,5 százalékkal magasabbak voltak az előző évihez mérten – írja a Világgazdaság.

infláció, építkezés, építőanyag, drágulás, KSH
Egyes építőanyagok jelentősen megdrágultak. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

A KSH megállapította, hogy a megkötött új szerződések volumene 35,9 százalékkal esett vissza a 2021. decemberi, magas bázishoz képest, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 4,5, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 59,3 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. 

2022 egészében az előző évhez képest az építőipari termelés összességében tehát 3 százalékkal bővült, ezen belül az épületek építésének volumene 6,3 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 1,4 százalékkal csökkent. 2022-ben 3,1 százalékkal kisebb volumenű új szerződést kötöttek, ezen belül az épületek építésére kötöttek volumene 10,3 százalékkal magasabb, az egyéb építményekre kötötteké 17,3 százalékkal alacsonyabb volt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!