Alapvető dolgokon spórolunk az infláció miatt

A kiskereskedelmi üzletek közül kizárólag a benzinkutak forgalma emelkedett tavaly novemberben az egy évvel korábbi állapothoz képest.

A kiskereskedelem forgalma 0,6 százalékkal emelkedett 2021 és 2022 novembere között – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vásárlói szokásokról kiadott friss gyorsjelentésében. A növekedést ugyanakkor egyedül az üzemanyag-kiskereskedelem táplálja, amelynek forgalma 27,7 százalékkal nőtt egy év alatt. Érdemes hozzátenni, hogy mindez még a hatóságilag korlátozott, literenkénti 480 forintos benzinár mellett történt.

Eközben az élelmiszer- és élelmiszer-jellegű vegyes kiskereskedelemben 6,7 százalékkal csökkent az értékesítés, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben pedig 2,3 százalékkal. Utóbbi esetében a textil-, ruházati és lábbeliüzletek eladásai csökkentek a legnagyobb, 13 százalékos mértékben. Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalom tizedéből részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 9,8 százalékkal esett vissza. A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 6,5 százalékkal csökkentek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A kutyád nem boldog, amikor ezt csinálja – a legtöbb gazdi félreérti
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Ezt a vitamint tilos éhgyomorra szedni – A bevitt mennyiség fele is elveszhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Fokozatosan csökken a felhőzet, kiderül az ég, hajnaltól azonban észak, északkelet felől változó vastagságú fátyolfelhőzet érkezik, de csapadék nem lesz. A légmozgás nagyrészt mérséklődik, gyengül, de helyenként - főként északnyugaton - éjszaka is élénk maradhat.Késő estére 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. A minimum-hőmérséklet általában -2 és +4 fok között várható, de a szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal alacsonyabb, míg a szelesebb északnyugat-dunántúli részeken magasabb értéket is mérhetünk. Talajmenti fagy többfelé előfordulhat. A gyenge hidegfronti hatások következtében ingerlékenység, nyugtalanság, koncentrációromlás és fejfájás fordulhat elő, különösen frontérzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?
kvíz
Felismered a bolhafertőzés tüneteit házi kedvencednél? Ha felelős állattartó szeretnél lenni, mindig oda kell figyelned kedvenced egészségére. Ehhez pedig nem árt, ha ismered az egyik leggyakoribb probléma, a bolhafertőzés jeleit. Most letesztelheted, mennyit tudsz a témáról!