Biztonságosabb lesz az idősek élete

Egy új eszköz azonnal érzékeli, ha az idős ember otthonában elesik, és rögtön jelez, hogy segítségre van szükség. Idősek akár ezreinek mentheti meg az életét.

A FallWatch konzorcium számos, Európában kidolgozott technológiai megoldás felhasználásával fejlesztette ki a kisméretű, háromszög alakú tapaszt, amely nem okoz kényelmetlenséget viselőjének, és folyamatosan hordható. A felhasználó által viselt eszköz, a lakótérben elhelyezett infravörös mozgásérzékelők, valamint a központi egység közötti kommunikáció révén azonnal érzékelhető, ha az idős személy elesik és erről az egészségügyi személyzet is haladéktalanul értesül - áll az Európai Bizottság sajtóközleményében.

A projekt következő fázisa, a FallWatch DEMO, a tervek szerint a szívritmus folyamatos figyelésével javítja a rendszer funkcionalitását és pontosságát. A FallWatch és a FallWatch DEMO projektek megvalósítását közel 2 millió euróval támogatja az Európai Bizottság. A konzorcium vezetője egy francia start-up vállalkozás, a Vigilio S.A. Az együttműködés jó példa arra, hogy az információs és kommunikációs technológiák ötvözése miként teheti jobbá és könnyebbé az idősebb generáció életét.

"Európában a becslések szerint évente több mint 20 millió 65 évnél idősebb személy szenved balesetet elesés következtében. Ebben a korcsoportban ez a leggyakoribb baleseti halálok. Ezért rendkívül fontos a késedelem nélküli orvosi ellátás, ami gyakran életet menthet" - mondja Jean-Eric Lundy, a Vigilio S.A. alapítója, a párizsi Cochin kórház traumatológiai osztályának orvosa. "Gyakran derül ki, hogy a mentők által beszállított idős ember az elesést követően még órákig feküdt a padlón, mert nem tudott segítséget hívni. A baleset testi és lelki következményei gyakran helyrehozhatatlanok. Csak gyors orvosi beavatkozással biztosítható, hogy a balesetet szenvedett idős ember életminősége ne romoljon véglegesen.

Magyarországon 2011-ben a férfiak 13, a nők 20 százaléka volt 65 évnél idősebb. Ugyanezen évben a 65 évnél idősebbek között az esések okozta standard halálozás 100 ezer főre vetítve férfiaknál 103, míg nők esetében 66 volt. Az összlakosságra nézve az esések okozta standard halálozás - szintén 100 ezer főre vetítve - férfiaknál 17, míg a nőknél 8. Az esések következtében összesen 678 993 napot töltöttek Magyarországon kórházban, amely a sérülések miatt kórházban töltött napok számának 34 százaléka.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!