Azonos neműek házassága: Csehország is bevezetheti

Újabb európai ország tett lépéseket az azonos neműek házasságának elismerése felé. Jóváhagyta ugyanis a cseh parlamenti alsóház azt a javaslatot, amely az érintettek jogi kapcsolatát is házasságként ismerné el.

A polgári törvénykönyvet módosító javaslat a cseh parlamenti alsóház után most a második olvasatba került, ahol először az alkotmányjogi és a családügyi bizottságok fogják megvizsgálni. A testületeknek négy hónapjuk lesz a téma megvitatására és módosítások megtételére – írta meg az Infostart.

azonos neműek házassága, homoszexuális, homoszexualitás, melegek, leszbikusok, élettársi kapcsolat
Közelebb kerülhetnek a csehek is ahhoz, amire több európai országban már van lehetőség. Fotó: Getty Images

Nem biztos, hogy a kapcsolatnak házasság lesz a neve

A képviselőház ugyanakkor rábólintott arra az általános vitában beterjesztett ellenjavaslatra is, amely alkotmányban rögzítené, hogy a házasság egy férfi és egy nő törvényes kapcsolata. A vita elsősorban akörül forgott, hogy az azonos neműek jogi kapcsolatát „házasságnak” kell-e nevezni. Markéta Pekarová Adamová, a képviselőház elnöke vitazárójában azt mondta: lát lehetőséget a két vélemény összehangolására, s nem biztos, hogy az azonos neműek párkapcsolatának hivatalos egyenjogúsítását mindenképpen házasságnak kell majd nevezni. Ha a törvénymódosítást jelenlegi formájában véglegesen elfogadnák, akkor a bejegyzett partnerség intézménye – amelyre az azonos neműeknek 2006 óta van lehetőségük Csehországban – gyakorlatilag megszűnne.

A Massachusetts Institute of Technology és a Harvard kutatói egy minden eddiginél nagyobb kutatást végeztek annak érdekében, hogy feltárják a homoszexualitás mögött álló genetikai hátteret. Kiderült azonban, hogy míg a kilencvenes években csupán egyetlen génnek tulajdonították az eltérő szexuális preferenciát, a valójában rengeteg gén együttes hatása állhat mögötte. Mindemellett ráadásul számtalan más külső tényező is befolyásolja a kialakulását, például a neveltetés, a szociális helyzet és életkörülmények, illetve különböző ingerek, amelyek fiatalkorban érnek minket – írtuk meg egy korábbi cikkünkben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.