A gének felelősek a homoszexualitásért?

A kilencvenes években elterjedt nézet szerint a szexuális orientációt egy bizonyos gén határozza meg. Pedig az, hogy férfiakhoz, vagy nőkhöz vonzódunk-e, ennél sokkal összetettebb folyamat eredménye.

Genetikai hátterünk alapvetően meghatároz minket, befolyásolja például a szemünk színét, a magasságunkat, illetve azt is, hogy hajlamosak vagyunk-e bizonyos betegségekre. A kilencvenes évek elején neves szakemberek is hangoztatták azt a nézetet, mely szerint a homoszexualitás kialakulásáért bizonyos gének a felelősek. Arról azonban nem volt konszenzus, hogy pontosan melyik gének határozzák meg a szexuális beállítottságunkat, és most már azt is tudjuk, hogy mindez sokkal összetettebb, mint azt akkor hitték.

Kigyógyítható a homoszexuális gyerek? Nem betegség, amelyet egy-két pirulával kiölhetünk az emberből, és nem is kifejezetten az egyén saját döntése: a tudomány jelenlegi állása szerint ugyan a homoszexualitásnak minden bizonnyal van genetikai meghatározottsága, a pontos okokat és kialakulásának körülményeit mindeddig nem tudták megfejteni. A homofóbiaellenesség világnapja alkalmából Scheuring Istvánnal, az MTA-ELTE kutatójával és Majsai László pszichopedagógussal beszélgettünk. Kattintson !

Nem csak a gének felelősek a homoszexualitásért

A Massachusetts Institute of Technology és a Harvard kutatói egy minden eddiginél nagyobb kutatást végeztek annak érdekében, hogy feltárják a homoszexualitás mögött álló genetikai hátteret. Kiderült azonban, hogy míg a kilencvenes években csupán egyetlen génnek tulajdonították az eltérő szexuális preferenciát, a valójában rengeteg gén együttes hatása állhat mögötte. Mindemellett ráadásul számtalan más külső tényező is befolyásolja a kialakulását, például a neveltetés, a szociális helyzet és életkörülmények, illetve különböző ingerek, amelyek fiatalkorban érnek minket.

A szexuális beállítottságért nem egyetlen gén a felelős. Fotó: 123rf
A szexuális beállítottságért nem egyetlen gén a felelős. Fotó: 123rf

Olyan bonyolult folyamatról van szó, hogy a kutatók szerint lehetetlen egy adott emberről a genetikai térképe alapján megállítani, hogy melyik nemhez vonzódik. Az azonban biztosnak tűnik, hogy a homoszexualitás kialakulását bizonyos gének is befolyásolhatják.

Forrás: Yahoo

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!