Az enyhébb nyár miatt hemzsegnek a kertekben ezek a kártevők

Bár a napokban tombol a kánikula, összességében a szokásosnál több csapadékot hozott az idei nyár, ami miatt nagy számban jelentek meg augusztus első felére meztelencsigák a kertekben, veteményesekben.

Főként Zala és Vas megyében, kiemelten az Őrségben tapasztalják azt az ott lakók, hogy túlszaporodtak a meztelencsigák – írja az Agroinform. A kártevők nemcsak a lakóházak kertjeiben, hanem az árutermelő kertészetekben is nagy károkat okoznak. Eközben a velük szembeni védekezést komolyan nehezíti, hogy immár két éve nem érhetőek el szabad forgalmazásban a metaldehidet tartalmazó irtószerek, amelyeket korábban a legszélesebb körben használták a csigák ellen.

meztelencsiga, paradicsom
Nagy károkat okoznak a meztelencsigák a hazai kertekben idén. Fotó: Getty Images

Korábbi felmérések szerint elsősorban két faj, a spanyol meztelencsiga és a nagy meztelencsiga terjedt el az országban, illetve ezek végzik a legnagyobb pusztítást a kultúrnövényekben. Közülük idén előbbi szaporodott el leginkább. „Egy kifejlett egyed élete során, ami körülbelül egy év, 200-400 tojást is rakhat, így egy időjárási szempontból számára kedvező időszakban, mint amilyen az idei csapadékos nyár, lekörözi az őshonos fajokat” – mutatott rá Turóci Ágnes, az Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének tudományos segédmunkatársa. Hozzátette, a spanyol meztelencsiga ellenállóbb a kiszáradással szemben, így a kánikulát is jobban viseli. Nem ritka, hogy egyedei a tűző napon is tömegesen megjelennek.

Pár évvel ezelőtt igencsak pórul járt egy turista, aki nyersen evett meg egy meztelencsigát.

Mivel metaldehid hatóanyagú csigaölőszerekhez csak növényvédelmi végzettséggel rendelkező szakemberek juthatnak hozzá, ezért a legtöbben a védekezés más formáival tudnak csak élni. Az Agroinform korábbi felmérése szerint ez általában azt jelenti, hogy az emberek egyszerűen kézzel próbálják összeszedni és elpusztítani a csigákat. Vannak, akik szárító hatású anyagokkal, például sóval, mészhidráttal vagy hamuval szórják körbe a féltett kertrészeket. Ezenkívül kisebb körben alkalmazott módszer a csigacsapda-állítás és a kacsatartás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.