A gyereknevelés így válhat könnyebbé

Világunk bonyolultabb és kiszámíthatatlanabb, mint valaha, így nem csoda, hogy a szülők is könnyen eltévednek a gyereknevelés útvesztőiben. Mostantól azonban világszervezetek által készített videó- és oktatóanyagok is segítik a magyar szülőket.

Nehezebb a gyereknevelés, mint valaha. Napjainkban nagyobb kihívás helytállni szülőként, hiszen számos olyan veszélyforrástól kell megvédenünk gyermekeinket, amelyek korábban nem is léteztek, a koronavírus-járvány pedig egy cseppet sem javított a helyzeten. Egy, az Egyesült Államokban készített felmérés résztvevői például egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy ma sokkal nehezebb a gyereknevelés, mint saját gyermekkorukban volt, ennek fő okaiként pedig a digitális technológiát, az egyre kockázatosabb világot és a közös erkölcsi rend hiányát nevezték meg. A kihívást felismerve az UNICEF, a WHO és több más világszervezet szakértői összefogtak, és olyan ingyenes, digitális tudásbankot hoztak létre, amellyel hatékonyan támogathatják a családokat a gyermeknevelésben és a problémás élethelyzetek kezelésében.

gyereknevelés, család, kihívások,
A harmonikus családi élet a kiegyensúlyozott szülőkkel kezdődik.Fotó: Getty Images

Globális erőfeszítés a kiegyensúlyozott családokért

A kezdeményezéshez egy magyar biztosító is csatlakozott, így - a hazai önkéntesek jóvoltából - már magyar nyelven is elérhető a 60 különböző oktatóanyag- és videó. "Elképesztő lelkesedéssel, fáradhatatlanul vetették bele magukat a munkába a kezdeményezés hazai résztvevői, akiknek ezúton is szeretnénk megköszönni közreműködésüket. Az ő őszinte érdeklődésük is azt bizonyította, hogy nagy igény van az ilyen típusú fejlesztő tartalmakra. Szerencsére egyre többen belátják, hogy nem szégyen tanulni vagy segítséget kérni, ha olyan kihívással találkoznak a hétköznapokban, amelyet egyedül nem tudnak leküzdeni" - mondta Földi-Tamás Ildikó, a THSN program hazai vezetője, a Generali Biztosító kommunikációs vezetője.

Nem a legkisebbek és nem is a kamaszok nevelése jelenti a legnagyobb kihívást a szülőknek .

Boldog szülő, boldog gyermek - az énidő is fontos

A kezdeményezés különlegessége, hogy a digitális tudásbankban olyan videók is találhatók, amelyben a szülők maguk osztják meg tapasztalataikat olyan fontos témákban, mint a hatékony dühkezelés vagy a kicsik védelme az online térben jelentkező veszélyek ellen. A szakértők, tanácsadók és gyakorló szülők által összeállított anyagokból az is kiderül, miért fontos az együtt töltött minőségi idő, hogyan tehető minél zökkenőmentesebbé egy újszülött beillesztése a már működő családi egységbe, illetve hogyan lehet játszva tanítani a legkisebbeket.

Természetesen számos téma reflektál olyan kérdésekre is, amelyek a koronavírus időszakában különösen aktuálissá váltak: ilyen egyebek mellett a hatékony napirend kialakítása, vagy éppen az otthon töltött napok feszültségének feloldása. Az összeállított anyagok fontos tanulsága továbbá, hogy a harmonikus családi élet a szülőkkel kezdődik: ha ők elegendő időt fordítanak testi-lelki egészségükre, könnyebben birkóznak meg a gyermekneveléssel járó kihívásokkal.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra