A legjobb ételek a vas pótlásához – a spenóton túl

Ha bárkit megkérnénk arra, hogy soroljon fel vasban gazdag élelmiszereket, szinte biztos, hogy az elsők között említené a spenótot, illetve az egyéb sötétzöld leveles zöldségeket. Nem kell azonban kétségbe esnünk akkor sem, ha nem kedveljük ezeket az ételeket, hiszen számos egyéb finomsággal gondoskodhatunk szervezetünk megfelelő vasszintjéről.

Egy csészényi főtt spenót elfogyasztásával 6 milligramm vashoz juttathatjuk a szervezetünket. Nem csoda, hogy ezt az ételt tartják az egyik legjobb vasforrásnak, egy 19 és 50 év közötti férfi napi vasszükséglete ugyanis 8, a nőké pedig 18 milligramm. Tápanyagtartalma ellenére azonban a spenót általában nem tartozik az emberek kedvenc ételei közé. Szerencsére számos egyéb, vasban gazdag finomság közül válogathatunk. Az alábbiakban ezekből ismertetünk néhányat a Men’s Health gyűjtése alapján.

aszalt sárgabarack, vashiány, vasppótlás
Számos egyéb, vasban gazdag finomság közül válogathatunk. Fotó: Getty Images

Fekete bab

A fekete bab igen gazdag fehérjében és antioxidánsokban, egy csészényi mennyiség emellett 3,61 milligramm vasat is tartalmaz. Továbbá kitűnő rostforrás, ezért fogyasztását követően hosszú ideig jóllakottnak érezhetjük magunkat.

A vasnak számos fontos, a szervezetben zajló folyamatban szerepe van, nem véletlen tehát, hogy hiányát nagyon komolyan megszenvedhetjük. De egészen pontosan miért van szükségünk erre az ásványi anyagra, és kinek mennyi az ideális mennyiség?

Melasz

A melasz egy sűrű cukorszirup, amely a cukorrépa és a cukornád feldolgozása következtében jön létre. Kevesen tudják, de ez az édesítőszer igen gazdag tápanyagokban: egy evőkanálnyi mennyiség például négy milligramm vasat tartalmaz.

Pulykamell

A pulykamell is remek vasforrás, 100 grammnyi elfogyasztásával ugyannis 1,4 milligramm vasat juttatunk a szervezetünkbe. Emellett igen kalóriaszegény, fehérjében viszont gazdag. Lehetőség szerint ne a feldolgozott változatát válasszuk.

Tökmag

Meglepő lehet, de a tökmagot is érdemes beépíteni az étrendünkbe, 28 gramm elfogyasztásával ugyanis 2,5 milligramm vasat nyerünk. Ráadásul ez az egyik legjobb magnéziumforrás. Változatosan felhasználható: adhatjuk turmixokhoz, granolához, salátákhoz, joghurthoz, vagy akár levesbe szórva is fogyaszthatjuk.

Aszalt sárgabarack

A cukrozatlan aszalt sárgabarack is tökéletes választás, ha több vasat csempésznénk étrendünkbe. Ez a legtöbb vasat tartalmazó gyümölcs: fél csészényi mennyiségben 4 milligramm található ebből a fontos ásványi anyagból. Magas antioxidástartalma segít semlegesíteni a szabad gyököket, így csökkentheti cukorbetegség és a szívbetegség kialakulásának kockázatát is.

Tofu

Fél csészényi tofuval 3 milligramm vashoz, valamint sok fehérjéhez és rosthoz jutunk. A növényi fehérjék koronázatlan királyának is nevezett élelmiszer hosszan tartó jóllakottságot biztosít.

Miért fontos a vas?

A vas egy rendkívül fontos ásványi anyag, amely egyebek mellett a hemoglobin előállításáért, illetve immunrendszerünk egészséges működéséért felel. „Ha szervezetünkben nincs elég vas, vérszegénység alakulhat ki. Ez a probléma súlyos esetben akár a kognitív funkciók károsodásához is vezethet” – mondta el a Men’s Health által megkérdezett dietetikus, Amy Gorin.

Hozzátette, egyes esetekben nem elegendő a táplálékkal bevitt vas, hanem vaspótló készítményt is szednünk kell. Ezzel kapcsolatban azonban mindig kérjük ki orvosunk véleményét, ő ugyanis segíthet kiválasztani a megfelelő készítményt, illetve meghatározni a szükséges mennyiséget és a pótlás időtartamát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +6 °C

A keleti országrészben nagyrészt derült idő várható, miközben a Dunántúlon a felhőzet fokozatosan szakadozik, csökken, de a nyugati határ felé haladva egyre nagyobb az esélye annak, hogy felhős marad az ég. Csapadék nem lesz. A keleti, délkeleti szelet az Észak-Dunántúlon élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul. Késő estére többnyire 5 és 11 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzés szerint a következő napokban nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra