87 évesen iratkozott be az iskolába egy egyiptomi asszony

Zubaida Abd Elaal soha nem járt iskolába, a most 87 éves asszonyt az apja tiltotta el tőle.

Én tanulni akartam, de az apám konzervatív volt, nem akarta, hogy iskolába járjak. Kértem, hogy engedje, de szerinte ez nem lányoknak való. A fiútestvéreim viszont tanulhattak – idézi a 24.hu az asszonyt. A Deutsche Welle tudósítása szerint az egyiptomi asszony nem adta fel az álmát, beiratkozott egy iskolába, most pedig írni és olvasni tanul.

Abd Elaalnak felajánlották, hogy otthonról is elvégezheti az iskolát, de ő ragaszkodott hozzá, hogy a többiekkel együtt tanuljon. Mint mondta: meg akarta élni, hogy milyen ott lenni, az iskolapadban ülni. Az asszony akkor kapott lehetőséget, amikor kampány indult Egyiptomban a felnőtt írni-, olvasnitudásért. A program koordinátora szerint Abd Elaal nagyon elhivatott volt. Voltak aggályok az életkorával kapcsolatban, de végül megegyeztünk a minisztériummal – mondta. Abd Elaalnak egyébként már 13 unokája van.

Az asszonyról a Reuters is készített egy riportot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!