5 perc séta, 5 perc ringatás, és nem sír a gyerek

A tudomány sietett a szülők segítségére: egy egyszerű mozdulatsor segíthet néhány perc alatt megnyugtatni és elaltatni a síró gyermeket.

Kisgyermekes szülőkkel gyakran előfordulhat, hogy a síró gyermeküket szinte semmilyen módon nem tudják megnyugtatni. Ez különösen éjszaka okozhat sok nehézséget, amikor a gyermek csitítása akár órákat elvehet a pihenőidőből, miközben a ringatás, valamint éneklés látszólag hatástalannak bizonyul. Kutatók egy, az IFLscience oldalán is közzétett friss tanulmányban bemutatták, mi segíthet ebben a helyzetben. A kisgyermek lenyugtatása az eredményeik szerint egyszerűbb, mint azt a legtöbben gondolnák.

Ha egész éjjel sír a baba, érdemes erre is gondolni.

Öt perc séta, majd néhány perc ülés

A tanulmány elsőként a Current Biology folyóiratban jelent meg, amelyben kiemelték:ó, hogy már az állatvilágban, pontosabban az emberszabásúaknál is megfigyelték, hogy az utódokat kézben tartva próbálják lenyugtatni. Hasonlóan az emberekhez, akik ugyancsak felveszik a síró gyermeküket. A kutatók szerint egy egyszerű mozdulatsor lehet a leghatékonyabb ilyenkor: azt javasolják az édesanyáknak, hogy sétáljanak nagyjából öt percig, miközben a karjukban hordozzák a síró csecsemőt. Ezután üljenek le, és 5-8 percig tartsák így is a kicsit, majd miután a gyermek lenyugodott, fektessék le aludni.

alvás, csecsemő
Egy rövid séta is segíthet megnyugtatni a gyermeket. Fotó: Getty Images

A sétálás ugyanis az úgynevezett hordozási reakciót válthatja ki a csecsemőkből, amelyet szintén megfigyeltek az állatvilágban. Miközben a felnőtt állat a gyermekét hordozza, annak pulzusa lelassul, és nyugodtabbá, engedelmesebbé válik. Ez a természetben még fontosabb lehet, hiszen egy kölykét menekítő állat dolga sokkal nehezebb lenne, ha a szájában vagy kezében hordozott utódja ficánkolna és hangoskodna közben.

A kutatók ezt a reakciót próbálták meg felmérni az embereknél, ehhez pedig 21 csecsemőt, illetve szüleiket vonták be a tanulmányba. Négy különböző helyzetben vizsgálták a gyermekek reakcióit:

  • az anyjuk kezében vannak, miközben az sétál;
  • az anyjuk kezében vannak, de az édesanya csak mozdulatlanul ül;
  • egy mozgó hintaágyban fekszenek;
  • egy mozdulatlan hintaágyban fekszenek.

A hintaágy is segíthet

A kutatás szerint mind a sétáló anyuka karjában, mind pedig a mozgó hintaágyban megnyugodtak a gyermekek, és már 30 másodperc után lelassult a pulzusuk. A hatás viszont csak akkor érződött, amikor a gyermekek zaklatottak voltak és sírtak – a nyugalmi állapotban nem csökkent a pulzusszám a mozgás hatására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, viszont a nyugati határvidéken felhősebb idő várható. Helyenként párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!