Orvosmeteorológia: durva lehűlés jön

Nyárias idővel búcsúzik a mostani hét, a jövő hét elején azonban erős lehűlés és vele eső is érkezik.

Többnyire csupán fátyol-, helyenként időszakosan gomolyfelhők zavarhatják ma csupán a napsütést, csapadék így nem várható – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. Megélénkülhet azonban a délnyugati, nyugati szél, amit néhol erős lökések is kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet ezzel együtt eléri a 25-31 fokot, majd késő estére is mindössze 14-21 fok közé hűl vissza a levegő.

A jövő hét elején egy hidegfront vet majd véget a nyárias időnek, előtte ugyanakkor még meleg levegő áramlik be. A légkörben zajló több fokos melegedés az időjárás-változásokra különösen érzékenyek körében melegfronti hatást fejt ki. Emiatt sokaknál fejfájás, vérnyomás-ingadozás, szédülés, illetve teljesítőképesség-csökkenés léphet fel. Nem kedvező most a pollenhelyzet sem: több mint húszféle allergén pollen található meg a levegőben, többségük tüneteket okozó koncentrációban.

Keddre visszazuhan a hőmérséklet

Hétfőn a déli országrészben még derült, csapadékmentes időre van kilátás. Északon is több órára kisüt a nap, de eleinte változó felhőzet mellett délutántól fokozatosan beborul az ég. Ezt eső, valamint záporok, akár zivatarok is kísérhetik. Sokfelé megerősödik majd a délnyugati szél, viharos erejű lökések sem kizártak. Délutántól a légmozgás északnyugatira fordul az északi megyékben. A nappali csúcshőmérséklet 22 és 31 fok között alakul: Észak-Borsodban az alacsonyabb, délen a magasabb értékekkel.

Kedden már döntően erősen felhős, borult lesz felettünk az ég. Sokfelé várható csapadék, kivéve a déli és keleti határ közelében fekvő területeket, ahol napos periódusok mellett erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés. Az északnyugati, északi szél nagy területen megerősödik. A nappali maximumok ekkorra nagy szórást mutatnak: 9 és 24 fok között alakulhatnak. Az Észak-Dunántúlon lesz a leghidegebb, a Viharsarokban a legmelegebb.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!