Orvosmeteo: viharos szél tör be nyugat felől

Erős széllökések miatt adtak ki figyelmeztetést a nyugati megyékben.

Országszerte borús időre számíthatunk csütörtökön, a Kiderül előrejelzése szerint az ország nyugati felében erős széllökésekre is számíthatunk. 

Napközben nyugat felől tovább vastagszik a felhőzet, és általában erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az északi területeken előfordulhat délutántól gyenge eső. A déli, délnyugati szelet élénk, elsősorban a nyugati országrészben erős, olykor viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 11 és 16 fok között valószínű, de az északi, északkeleti határszélen kissé hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 7 és 12 fok közé hűl le a levegő.

Fronthatások miatt mára nem adtak ki figyelmeztetést. Az időjárásra érzékenyebbek panaszai elsősorban a szelesebb területeken erősödhetnek fel, a hőérzet ezeken a területeken alacsonyabb lehet. Javasolt rétegesen öltözködni, hiszen könnyen megfázhatunk. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

A felhős tájakon tovább szakadozik, csökken a felhőzet, a nap további részében mindenütt napos, gyengén felhős időre van kilátás, zápornak délután már kicsi az esélye. Az északnyugati, nyugati szél élénk, néhol erős lesz.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!