Orvosmeteo: több megyében is havazhat

Egyre hidegebb, téliesebb időnk lesz, az előrejelzés szerint az eső mellett havazás, havaseső is várható helyenként.

December felé közelítve egyre téliesebb az időjárás, a Kiderül előrejelzése szerint a hideg idő mellett havazás is várható helyenként. Intenzív fronthatásra napközben szerencsére nem kell számítani.

Délután nyugat felől egyre többfelé szakadozottá válik a felhőzet, eközben a csapadékzóna súlypontjával kelet felé helyeződik döntően esőt okozva. Északkeleten is egyre több helyen vált vegyes halmazállapotba, majd esőbe a csapadék, legtovább Észak-Borsodban és az Északi-középhegység magasabban fekvő tájain havazhat. Délkeleten a délies szél még élénk lesz, majd késő délutántól a fokozatosan északnyugatira forduló légmozgás északnyugaton megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +8 fok között alakul, a fagypont körüli csúcsértékekre északkeleten van kilátás. Késő estére többnyire -1 és +5 fok közé hűl le a levegő.

tél
Egyre hidegebb lesz az idő. Fotó: Getty Images

Fronthatást keddre nem jósoltak a meteorológusok, az egyre hűvösebb idő azonban nem kedvez az ízületi fájdalmakkal élőknek. Főleg a fagyos hajnalokon javasolt melegen tartani a végtagokat, így a kellemetlen panaszok mérsékelhetőek. Javasolt továbbá a réteges, télies öltözet, hiszen könnyen megfázhatunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, de a keleti, északkeleti tájakon kevés helyen még előfordulhatnak felhősebb körzetek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Az északi szél döntően gyenge vagy mérsékelt marad, de északkeleten élénk, akár egy-egy erős lökés is előfordulhat. A hőmérséklet hajnalban általában 1 és 7 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont alá hűlhet le a levegő, míg a városokban és a szeles tájakon enyhébb lehet a hajnal. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?