Orvosmeteo: pénteken is számíthatunk zivatarokra

Kettős fronthatás is sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Többfelé záporokra, zivatarokra figyelmeztetnek, Baranya és Somogy megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben - írja a Kiderül. Napközben ráadásul kettős fronthatás is kiválthat kellemetlen tüneteket.

A délnyugat felől érkező vastagabb felhősáv szakadozik, gomolyosodik, és emellett is erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, általában több órára kisüt a nap. Többfelé, és akár több hullámban várható zápor, zivatar, reggel, délelőtt a nyugati tájakon eső is előfordulhat. Délután délnyugaton heves zivatar is lehet. A délies szél megélénkül, de zivatarok környezetében viharos széllökésekre is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 29 fok között valószínű, nyugatról kelet, délkelet felé haladva mérhetjük a magasabb értékeket. Késő estére 15 és 22 fok közé hűl le a levegő.

zápor
Baranya és Somogy megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Fotó: Getty Images

Napközben kettős fronthatás okozhat tüneteket sokaknál. Gyakori lehet emiatt a fejfájás, migrén, illetve a görcsös panaszok is felerősödhetnek. A szél felerősödésével csökken a hőérzet is. Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat. A csalánfélék virágporának mennyisége országosan közepes, a lóromé és az útifűé jellemzően alacsony, helyenként elérheti a közepes szintet. Alacsony koncentrációban jelen van a kenderfélék, a libatopfélék, a gyékény, valamint a sásfélék és az ernyősvirágzatúak pollenje is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a Dunától keletre még délután is lehetnek erősen felhős körzetek. Számottevő csapadék már nem valószínű. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?