Orvosmeteo: néhol havazás várható, máshol 14 fok is lehet

Csütörtökön kettészakad az ország az időjárás tekintetében. Délnyugaton már akár 14 fok is lehet délután, míg északkeleten fagypont körüli értékeket mérhetünk.

A csütörtök jellemzően erősen felhős és borult, helyenként párás időt tartogat, a Dunántúlon azonban átmenetileg kevésbé felhős periódusok is lehetnek. A csapadékzóna napközben lassan kelet felé tevődik. Hóra a leginkább az Északi-középhegység északi részén van esély, az ónos esőt pedig egyre több helyen eső váltja fel. Délutántól a déli országrészben záporeső, eső várható.

havazás
Csütörtökön kettészakad az ország az időjárás tekintetében. Fotó: Getty Images

A déli, délkeleti, majd az északiasra forduló szél megélénkülhet a nyugati és a déli tájakon, néhol erős széllökésekre is számíthatunk. A legenyhébb délutáni órákban 6 és 14 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk a délnyugati-nyugati országrészben,  de északkeleten-keleten viszont továbbra is hűvösebb lesz. Az Északi-középhegység térségében például 0 fok körül maradhat a hőmérséklet. Késő estére pedig -1 és +6 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint a reggeli, délelőtti órákban az Északi-középhegység tágabb térségében és az Észak-Alföldön ónos eső várható. Kisebb körzetekben az ónos eső mennyisége akár az 1 millimétert is meghaladhatja. Az északi határ mentén havazás is lehet – néhol még akár délután is.

-30 fokot is mértek már ezen a napon

A január 23-án valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -30 Celsius-fokot 1942-ben jegyezték fel Putnok településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1985-ben mért eredmény tartja, amikor 16,5 fokot mutattak a hőmérők Kaposváron.

Hidegfront miatt fájhat a fejünk

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint éjszaka hidegfront érkezik, előtte viszont a magasban melegebb levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Az ónos eső miatt csúszósak az utak, óvatosan közlekedjünk! A légnyomás eleinte csökken, majd emelkedni fog.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.