Orvosmeteo: még tart a melegfronti hatás, 20 fok is lehet

A vasárnap jellemzően felhős időt tartogat, de délutánra még így is tavaszias melegre számíthatunk. Néhol esőre, zárporra is készülhetünk.

Vasárnap főként erősen felhős lesz az ég, még kisebb esőre, záporra is számíthatunk. Erre délelőtt főként az ország északi részein kell készülni. Napközben azonban átmenetileg nagyobb területen elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet.

fejfájással küzdő fiatal nő
Még tart a melegfronti hatás, az érzékenyeket fejfájás gyötri majd. Fotó: Getty Images

A délkeleti szelet élénk, az Észak-Dunántúlon időnként erős lökések is kísérhetik. A legenyhébb délutáni órákban 14 és 20 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére pedig 8 és 15 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint a kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség nem valószínű, ezért jelenleg nincs érvényben sem riasztás, sem figyelmeztetés.

-17,4 fokot is mértek már ezen a napon

A március 10-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -17,4 Celsius-fokot 1958-ban jegyezték fel, Nyíregyházás. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1938-ban mért eredmény tartja, amikor 22,1 fokot mutattak a hőmérők Zalaegerszegen.

Még mindig melegfront kínozza a frontérzékenyeket

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint továbbra is melegfronti hatás érvényesül. Az érzékenyek több kellemetlenségre, például fejfájásra, álmatlanságra, valamint gyulladásos panaszokra is számíthatnak. A légnyomás csökken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Általában kevés lesz a felhő, csupán, keleten, északkeleten maradhatnak még felhős körzetek. Csapadék már nem valószínű. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. Késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?