Orvosmeteo: keleten hózápor, nyugaton napsütés

Kettészakad az ország időjárása vasárnap, a frontérzékenyek panaszai azonban némiképp enyhülnek.

Napsütésre, de havazásra is ébredhettünk vasárnap reggel, annak függvényében, hogy az ország melyik részén lakunk. A Kiderül előrejelzése szerint napközben intenzív fronthatás nem várható.

Reggelig erősen felhős vagy borult lesz az ég, és helyenként előfordulhat hószállingózás. Ezt követően csökken a felhőzet, és a legtöbb helyen napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az Észak-Alföldön és a Zemplén térségében viszont végig borult marad az ég, és ott kialakulhat további havazás, hózápor. Az északnyugati, nyugati szelet nagy területen élénk, helyenként erős lökések kísérik, amely főként a Bakonyban hófúvásokat eredményezhet. Estére mindenhol mérséklődik a légmozgás. A hőmérséklet kora délután -2 és +3, késő este -9 és -3 fok között valószínű.

Fronthatásra napközben nem kell számítani, az előrejelzés szerint a frontérzékenyek panaszai napközben enyhülhetnek. Az egyre hűvösebb hajnalokon azonban felerősödnek az ízületi fájdalmak, érdemes ezért a végtagokat melegen tartani. A szél felerősödésével a hőérzet is romlik, ajánlott rétegesen öltözni, mert könnyen megfázhatunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, de a keleti, északkeleti tájakon kevés helyen még előfordulhatnak felhősebb körzetek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Az északi szél döntően gyenge vagy mérsékelt marad, de északkeleten élénk, akár egy-egy erős lökés is előfordulhat. A hőmérséklet hajnalban általában 1 és 7 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont alá hűlhet le a levegő, míg a városokban és a szeles tájakon enyhébb lehet a hajnal. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?