Orvosmeteo: hideg- és melegfront váltogatja egymást, fájhat a fejünk

Ma még hidegfronti hatás dominál, holnap azonban már melegfront okozhat kellemetlen tüneteket.

A frontok mellett zivatarokra és némi lehűlésre is számíthatunk napközben - figyelmeztet a Kiderül. Reggel, délelőtt még többfelé felhős és főként keleten, északkeleten elszórtan záporos, zivataros idő várható. Délután már nagyrészt napos időre számíthatunk fátyol- és gomolyfelhőkkel, és egyre inkább az északkeleti harmadban és ott is egyre kevesebb helyen alakulhatnak ki zivatarok. Estétől viszont már délnyugat felől növekszik a felhőzet és a csapadékhajlam is.

fejfájás
Sokaknál jelentkezhetnek migrénes panaszok. Fotó: Getty Images

A csapadékgócokat elsősorban felhőszakadás, de akár kisebb méretű jég, valamint erős, viharos széllökés kísérheti. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24 és 30 fok között várható, de az északkeleti tájakon ennél kissé hűvösebb is lehet. Késő estére 15 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet.

Napközben hidegfronti hatás érvényesül, holnapra pedig már melegfrontot jósol az előrejelzés. Az időjárás változásaira érzékenyeknél felerősödhetnek a görcsös panaszok, egyeseknél migrén is jelentkezhet. A nyárias időjárás még mindig kedvező a parlagfű pollenszórásának, így a parlagfű virágporának mennyisége országosan továbbra is a nagyon magas tartományban alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Késő estétől kelet, északkelet felől megnövekszik a felhőzet, így keleten felhős idő valószínű és csepergő eső arrafelé nem kizárt. Másutt derült idő várható, de ezeken a tájakon foltokban pára, köd képződhet. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 fok között várható, de a derült fagyzugokban 0 fok alá is hűlhet a levegő, a felhősebb keleti tájakon pedig pár fokkal enyhébb lesz a hajnal. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!