Orvosmeteo: elsőfokú figyelmeztetést adtak ki, négy megye is érintett

Az északi országrészben a legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/órát.

Reggel, délelőtt még jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, később nyugat felől már vékonyodik a felhőzet. Fokozatosan csökken a csapadék esélye, délután már keleten is egyre kevesebb helyen valószínű gyenge eső. A délnyugati harmadban jellemzően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra van kilátás, másutt viszont nagy területen kísérik erős, néhol viharos lökések a nyugati, északnyugati szelet. A csúcshőmérséklet általában 8 és 13 fok között várható, de az északkeleti, keleti határvidéken néhol ennél néhány fokkal hidegebb is lehet – áll a Kiderül előrejelzésében. 

szél, széllökés, szélvihar, erős szél
Erős széllőkések várhatók ma. Fotó: Getty Images

Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az ország északi vármegyéiben, mert a legerősebb széllökések ma meghaladhatják a 70 km/órát. A figyelmeztetés Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér, és Pest vármegyét, valamint Budapestet érinti.Erős melegfronti hatás okozhat alvászavart és emésztési panaszokat vagy akár fejfájást is az arra érzékenyeknél. A légnyomás nem változik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!