Orvosmeteo: borús, ködös idővel indul az új év

A 2025-ös év első napja borult és ködös időt tartogat. Front ugyan nem lesz, a napfény hiánya azonban rossz hatással lehet a hangulatunkra.

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható szerdán, az új év első napján. Legfeljebb délnyugaton kezdhet el helyenként felszakadozni a felhőzet. Ónos szitálásra, hószállingózásra, valamint zúzmaraképződésre számíthatunk.

szilveszteri buli utáni másnaposság
Front ugyan nem lesz, a napfény hiánya azonban rossz hatással lehet a hangulatunkra. Fotó: Getty Images

Főként gyenge vagy mérsékelt légmozgás lesz jellemző, estefelé azonban többfelé megélénkül a délnyugati szél a Dunántúlon. A legenyhébb délutáni órákban -3 és +2 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére pedig -4 és 0 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint az elmúlt napokhoz hasonlóan ma is sűrű ködre számíthatunk, elsősorban a Dunántúlon, a középső és déli országrészben. A borult, ködös területeken ónos szitálás, hószállingózás (ipari területek környezetében kisebb havazás) is előfordulhat.

-24,2 fokot is mértek már ezen a napon

A január 1-jén valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -24,2 Celsius-fokot 1969-ben jegyezték fel Lenti településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1921-ben mért eredmény tartja, amikor 15,3 fokot mutattak a hőmérők Sopronban.

Borús idő rontja el a hangulatunkat

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint ma még folytatódik a frontmentes idő, holnap viszont már melegfronti jellegű hatással kell számolni. A sok felhő kedvezőtlenül befolyásolja a hangulatot. A légnyomás nem változik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!