Orvosmeteo: akár 15 fok is lehet az év utolsó napjaiban

Napsütéses, az átlagosnál melegebb időre számíthatunk az év utolsó napjaiban.

Inkább az őszre jellemző átlaghőmérséklet várható a hét második felében is, a Kiderül előrejelzése szerint fronthatások sem okoznak majd kellemetlenségeket.

Csütörtökön elsősorban északon, északkeleten lehetnek felhősebb tájak, illetve délelőtt helyenként lassabban oszlanak fel az éjszaka képződött ködfoltok. Estétől egyre nagyobb területen képződik újra köd. Csapadék nem valószínű. A délnyugati szél a Dunántúlon időnként megélénkül, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, de a tartósabban borult tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Késő este 1, 7 fok valószínű.

napsütés
Enyhe időre és napsütésre számíthatunk. Fotó: Getty Images

Az előrejelzések szerint a mai nap során időjárási frontok nem okoznak kellemetlenséget, így a frontérzékenyeknek sem kell a tünetek erősödésétől tartaniuk. A hideg hajnalokon azért az ízületi panaszok felerősödhetnek, javasolt a végtagokat reggelente átmozgatni és melegen tartani. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, de a keleti, északkeleti tájakon kevés helyen még előfordulhatnak felhősebb körzetek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Az északi szél döntően gyenge vagy mérsékelt marad, de északkeleten élénk, akár egy-egy erős lökés is előfordulhat. A hőmérséklet hajnalban általában 1 és 7 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont alá hűlhet le a levegő, míg a városokban és a szeles tájakon enyhébb lehet a hajnal. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?