Mutatjuk, mikor jön az első hó (2019.11.28.)

Több-kevesebb napsütés mellett jelentős lehűlésre számíthatunk az elkövetkező napokban, amivel hó is érkezik.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzése szerint ma egész nap erősen felhős vagy borult lesz az ég, legfeljebb délután a Dunántúlon fordulhat elő némi napsütés. Több felé és több alkalommal is eleredhet az eső, a délutáni és esti órákban pedig egy-egy zivatar sem kizárt a déli, délnyugati tájakon. Napközben 8-13 fokig melegszik fel a hőmérséklet, a déli határ közelében ugyanakkor 14-16 fokot is mérhetnek.

Hétfőn többfelé lehet hóesés, és a lehullott hó meg is maradhat
Hétfőn többfelé lehet hóesés, és a lehullott hó meg is maradhat. Fotó: iStock

Éjszaka nyugat, északnyugat felől elkezd vékonyodni, felszakadozni a felhőzet, ezzel egyidejűleg pedig a csapadék is fokozatosan megszűnik. Késő estére 6-11, hajnalra 2-9 fok közé hűl vissza a levegő. Pénteken már hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap, eső, zápor csak szórványosan várható. Élénk lesz ugyanakkor az északnyugatira forduló szél, mi több, az északi megyékben meg is erősödik. Holnap a legmagasabb nappali hőmérséklet 9-14 fok között alakul.

Ami a hétvégét illeti, szombaton többórás napsütés mellett felhőátvonulásokra számíthatunk helyenként futó záporral, főként északkeleten a hegyekben egy-egy hózáporral. Napközben már csak 4-9 fokig melegszik az idő, később azonban még ennél is hűvösebb lesz: vasárnap már csak 2-7 közötti maximumokra lehet számítani. Napsütésben eleinte még vasárnap is lehet részünk, de aztán nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, ami egyre többfelé hoz magával esőt, illetve az Északi-középhegység térségében néhol hó is lehet.

A jövő hét borult idővel és sok csapadékkal indul: hétfőn kezdetben esőre, a nap második felétől pedig egyre többfelé havas esőre, hóra van kilátás. Az eumet.hu előrejelzése szerint az ország északi, északnyugati felében havazás, délebbre inkább eső, havas eső lesz jellemző. A lehulló hó előreláthatóan meg is marad.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!