Mutatjuk, mikor érkezik az enyhülés (2021.02.15.)

A hét elején még marad a hűvös idő, szerdától azonban ismét melegedni kezd a levegő.

A hét elején még mínuszok lesznek jellemzőek, de fokozatosan mérséklődik a hideg. A hét második felében egyre többfelé mérhetnek majd plusz 10 fok közeli értékeket - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből .

Szerdán érkezik az enyhülés

Hétfőn többnyire derült vagy gyengén felhős, napos időre lehet számítani, de keleten délutánig egy-egy hózápor is lehet. A légmozgás több helyen élénk, néhol időnként erős lesz. A leghidegebb órákban mínusz 12 és mínusz 5 fok között alakul a hőmérséklet, de a havas, derült, szélvédett területeken akár mínusz 20 fokig is lehűlhet a levegő. Az extrém hideg veszélye miatt hétfőre Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Napközben mínusz 3 és plusz 4 fok között lesznek a csúcsértékek.

Szerdától enyhül az idő. Fotó: Getty Images
Szerdától enyhül az idő. Fotó: Getty Images

Kedden a legtöbb napsütés az ország keleti felében várható, nyugaton inkább az erősen felhős ég lesz a jellemző. Nagyjából délig fordulhat elő csapadék, főleg a Dunántúlon: elszórt jelleggel hószállingózás, gyenge havazás. A minimumhőmérséklet általában mínusz 10 és mínusz 3 fok között valószínű, de a derült, szélvédett, havas tájakon mínusz 17 fokig is lehűlhet a levegő. A nappali maximumok mínusz 2 és plusz 5 fok között alakulnak.

Szerdán napközben elszórt jelleggel várható csapadék: többnyire gyenge eső, de reggel északon átmeneti ónos eső, északkeleten pedig hószállingózás, kisebb havazás is előfordulhat. Hajnalban általában mínusz 8 és mínusz 1, a kezdetben derült, havas részeken viszont mínusz 15 és mínusz 9 fok között lesz a hőmérséklet. Kora délután többnyire plusz 4-9 fokig melegszik fel a levegő, de az Északi-középhegységben csupán 0 és plusz 4 fok közötti értékeket mérhetnek.

Csütörtökön túlnyomóan napos idő lesz, de az északkeleti határ közelében lehetnek átmenetileg erősen felhős területek és arrafelé gyenge eső előfordulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 5 és plusz 2 fok, míg a derült, havas helyeken mínusz 10 és mínusz 6 fok között valószínű. Kora délután többnyire plusz 5-10 fokig emelkedik a hőmérséklet, az Északi-középhegységben ugyanakkor csak plusz 2-4 fok várható.

Pénteken erősen megnövekszik a felhőzet, napsütés főleg a Tiszántúlon lehet. Elszórt jelleggel fordulhat elő csapadék: északkeleten vegyes halmazállapot, másutt inkább az eső lesz a jellemző. A minimumok nyugaton mínusz 4 és plusz 1, keleten általában mínusz 10 és mínusz 5 fok között alakulnak, de a derült, szélvédett, havas tájakon mínusz 15 fok is lehet. Kora délután 0 és plusz 8 fok közötti értékek várhatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!