Mutatjuk, hol lesz eső és ónos szitálás (2021.12.15.)

A következő napokban gyakran lesz párás, ködös az idő, és jellemzően felhők borítják majd be az eget. Helyenként megélénkül a szél, erős lökésekre is számíthatunk.

Szerdán az ország egyes részein tartósan párás, ködös maradhat az idő. Döntően felhős lesz az ég, de néha azért kisüt majd a nap hosszabb-rövidebb időre. A ködös tájakon szitálás, fagypont alatti hőmérséklet esetén még ónos szitálás is előfordulhat. A Dunántúlon gyenge esőre is készülnünk kell. A nyugati megyékben élénkebbé válik az északnyugati, északi szél, az ország többi részében azonban gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmelegebb órákban -1 és +8 Celsius-fok közötti értékeket, késő estére pedig -4 és +4 fok közé hűl a levegő, de helyenként hidegebb is lehet - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből .

időjárás, köd, ónos szitálás, eső
A következő napokban gyakran lesz párás, ködös az idő.Fotó: Getty Images

Ködös éjszakánk lesz

Éjszaka a középső országrészben ismét egyre nagyobb területen várható sűrű (zúzmarás) köd. Csütörtökön napközben javulnak a látási viszonyok. A hajnali, reggeli órákban az Északi-középhegység térségében helyenként ónos eső is előfordulhat átmeneti jelleggel. A legtöbb helyen gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.

A következő napok kilátásai

Csütörtökön jellemzően erősen felhős, borult lesz az ég, csak a késő délutáni, esti óráktól szakadozik fel a felhőzet. Szitálás, ónos szitálás ezen a napon is előfordulhat, szórványosan eső is lehet. Az északnyugati szélhez sok helyen élénk, a Dunántúlon erős lökések is társulnak. Délután 2-8 fokot mutatnak majd a hőmérők.

Pénteken több-kevesebb napsütésben is részünk lehet, de a szélvédettebb keleti országrészben tartósan felhős, párás, ködös maradhat az idő. Néhol zápor, hózápor is előfordulhat. A leghidegebb órákban -5 és +5 közötti értékeket mérhetünk, a csúcsértékek pedig 2 és 8 fok között alakulnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Nagy területen kiderül az ég, de maradnak kisebb felhős körzetek is, emellett nyugat felől magasszintű felhőzet is érkezik. Csapadékra kicsi az esély. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 12 fok között alakul, de a derült, szélvédett részeken hidegebb, az északi völgyekben és a Duna-Tisza közén akár gyenge fagy, talajmenti fagy is előfordulhat. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!