Mutatjuk, hol nem süt ki ma a nap

Többnyire erősen felhős, borús napok állnak előttünk, ám ennek ellenére helyenként még 25-30 fok is lehet délután. Csütörtökre elsőfokú figyelmeztetést is kiadtak zivatarok miatt.

Szerdán jellemzően erősen felhős lesz az ég. Lesznek azonban kevésbé felhős időszakok is, amikor szűrt napsütésben is lehet részünk. Ugyanakkor északon és északkeleten tartósabban is borult maradhat az ég. Eső, zápor elsősorban az északi országrészben, ezen belül is az Északi-középhegység tágabb környezetében várható a nagyobb eséllyel – olvasható a Kiderül előrejelzésében. 

borús idő, időjárás
Már egyre kevesebb lehetőségünk marad kiélvezni a késő nyári napfényt. Fotó: Getty Images

Egyes helyeken nem lesz 20 foknál melegebb

A légmozgás sokfelé megélénkül. Az ország délnyugati negyedében élők erős széllökésekre is készüljenek. A legmelegebb órákban általában 25 és 30 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, ám az Északi-középhegység térségében, illetve a tartósan borult, csapadékos területeken csak 20 fok alatti maximumok várhatók. Késő estére 15-24 fokra hűl le a levegő.

Elsőfokú figyelmeztetés zivatarok miatt

Csütörtökön az ország déli részén számíthatunk erősen felhős, borús időre, északon viszont már rövidebb időre kisüthet a nap. Többfelé előfordulhat csapadék is: az egész országra vonatkozóan elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatar veszélye miatt. Az elsődleges veszélyforrásnak a villámlás számít, de esetenként szélerősödés és jégeső is előfordulhat – írták. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között alakul majd.

Pénteken sem számíthatunk sokkal több napsütésre. Esőre, záporra, délen és délkeleten pedig zivatarra is készülhetünk. Az északnyugati szél megélénkül, olykor meg is erősödik. A hajnali 12-18 fokról 17-25 fokig melegszik majd fel a levegő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.