Mutatjuk, hol lesz ma hűvösebb

A hét hátralevő részében több helyen számíthatunk kisebb esőre, futó záporra, de napsütésben is bőven lesz részünk. A maximumértékek jellemzően 25-30 Celsius-fok körül alakulnak.

Szerdán, az ország nyugati kétharmadában átmenetileg csökken a záporok, zivatarok száma, a felhőzet szakadozottá válik. A legtöbb helyen hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt.

Mindeközben a keleti tájakon jellemzően gomolyfelhős, napos idő várható, és itt a legkisebb az esély az esőre. Késő délutántól, illetve estétől azonban ismét megnő a csapadékhajlam – ekkor már az északkeleti, keleti megyékben is előfordulhatnak záporok, zivatarok. A szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A legmelegebb órákban többnyire 26 és 32 Celsius-fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők, de a tartósabban felhős nyugati tájakon néhány fokkal hűvösebb is lehet. Késő estére 17 és 25 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében .

időjárás, nyár, fagyi
A maximumértékek jellemzően 25-30 Celsius-fok körül alakulnak, szóval tökéletes lesz az idő a fagyizáshoz. Fotó: Getty Images

A Tiszántúlon süt majd a legtöbbet a nap

Csütörtökön a legtöbb napsütés a Tiszántúlon várható, de általában felhős idő valószínű. Többfelé előfordulhat ismétlődő jelleggel eső, zápor, zivatar is. Az északias szél élénk, a Nyugat-Dunántúlon erős, Sopron körül pedig viharos lesz. A hajnali 13-19 fokról általában 20-27 fokig melegszik a levegő, a Tiszántúl naposabb részein azonban akár 28-31 fokot is mérhetünk.

Pénteken közepesen vagy erősen gomolyfelhős időre számíthatunk. A keleten élőknek lesz részük a legtöbb napsütésben. Továbbra is több helyen lehetnek záporok, zivatarok, ám estétől erre már jóval kevesebb az esély. Az ország nagy területén megerősödik az északias szél, a Nyugat-Dunántúlon viharossá is válik. Nyugaton 20-22 fokig melegszik csak a levegő, míg másutt többnyire 23 és 31 fok között alakulnak a csúcsértékek.

Ilyen lesz a hétvégénk

Szombaton sok napsütés várható, és csak ritkán – főként egy Duna és Tisza közötti összeáramlási vonal mentén – fordulhat elő zápor, zivatar. Az északias szelet szinte mindenütt erős széllökések kísérik majd. Délután 25 és 31 fok között alakul a maximum-hőmérséklet.

Vasárnap sok napsütésre és kevés gomolyfelhőre számíthatunk. Döntően csapadékmentes időnk lesz, de a keleti határ mentén azért előfordulhat egy-egy futó zápor. A 27-28 fokos csúcshőmérséklet várható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!