Megvan, meddig élvezhetjük még a jó időt

Péntekig szép időnk lesz, szombaton azonban jön némi változás. Mutatjuk a részleteket!

Csütörtökön derült, napos, száraz idő várható. Estefelé érkezhet észak felől kevés fátyolfelhő, de csapadék nem lesz – olvasható a Kiderül előrejelzésében. A Dunántúlon sokfelé megélénkül, az Alpokalján és a Kisalföldön meg is erősödik a déli szél, máshol viszont mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet csúcsértéke 23 és 28 fok között tetőzik, késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő.

Érdemes kihasználni a jó időt. Fotó: Getty Images

Pénteken sok napsütésre lehet számítani, amelyet fátyolfelhők, helyenként gomolyfelhők zavarnak meg. Általában száraz idő várható, de néhol előfordulhat zápor, zivatar – nagyobb eséllyel hazánk északnyugati harmadán. Időnként megélénkül a déli, délnyugati szél. A maximum-hőmérséklet 27 és 31 fok között valószínű.

Ilyen időt tartogat a hétvége

Szombaton változik az időjárás: hidegfront szakadozott felhőzónája vonulhat át térségünk felett. Szórványosan valószínű zápor, zivatar, nagyobb számban az ország délnyugati és északkeleti harmadán. Délnyugatiról északnyugatira fordul a szél és az ország nagy részén megerősödik, néhol időnként viharossá fokozódhat. A hőmérséklet hajnalban általában 10 és 17, délután többnyire 27 és 32 fok között alakul.

Vasárnap több órás napsütés várható, a fátyolfelhők mellett sokfelé gomolyfelhők képződhetnek. Általában száraz idő lesz, de egy-egy zápor azért előfordulhat. Sok helyen megerősödik az északnyugati, északi szél. A hajnali 7, 15 fokról 23 és 28 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Továbbra is északkeleten várható a legkevesebb felhő, másutt változóan felhős lesz az ég. Az ország délnyugati felén kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északnyugati, északi szél élénkül, néhol erős lesz, majd estefelé mérséklődik a légáramlás. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?