Hűvösebbre fordul az idő hétvégén

Többnyire változóan felhős, hűvös időre számíthatunk az elkövetkező napok során.

Délutánig jellemzően erősen felhős vagy borult lesz ma az ég, inkább csak hosszabb-rövidebb napos időszakok lehetnek a frontális felhőzet érkezése előtt. Elszórtan kisebb eső, zápor is előfordulhat, nagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti megyékben – olvasható a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala előrejelzésében. Délután a front mögött északnyugat felől már határozottan csökken a felhőzet, a Dunántúl északnyugati részein még pár órára kisüthet a nap. Ezzel egyidejűleg megélénkül az északnyugati szél is. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 17 fok között valószínű – délkeleten lesz melegebb.

ősz, ködös idő, színes levelek, park, futó
Változékony, de hűvös időjárásra számíthatunk az elkövetkező napokban. Fotó: Getty Images

Hűvös, ködös hétvége elé nézünk

Ami a hét végét illeti, pénteken napközben várhatóan feloszlik az éjszaka képződött köd és rétegfelhőzet. Ezt követően az ország nagy részén gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű többórás napsütéssel. A keleti területeken megélénkülhet az északi szél. A nappali csúcshőmérséklet 10 és 15 fok között várható.

Szombaton reggelre ismét többfelé kialakulhat köd és rétegfelhőzet, és bár ennek nagy része napközben megszűnik, azonban sok magasszintű felhőzet érkezhet. Ezzel együtt számottevő csapadékra nem kell számítani, csupán elvétve lehet jelentéktelen szitálás. Gyenge vagy mérsékelt marad a változó irányú szél is. A hajnali mínusz 1 és plusz fok közötti minimumok után a délutáni órákra 9-15 fok közé melegszik fel a hőmérséklet.

Vasárnap a reggelre képződött köd helyenként napközben is tartósabban megmaradhat. Másutt fátyolfelhős, napos idő valószínű, néhol lehet csak némi szitálás. Erős légmozgásra sincs kilátás a meteorológusok szerint, kivéve az Észak-Dunántúlt, ahol megélénkülhet a déli szél. A nappali maximumok általában 9 és 15 fok között alakulnak, ugyanakkor a tartósan borult, párás részeken hidegebb is lehet.

Hideg őszi idővel indul a jövő hét

Jelentős változásra a jövő hét elején sem számíthatunk. Hétfőn napközben is több helyen borult, párás idő várható ködfoltokkal, itt-ott szitálással. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok közötti értékeket érhet el, de a tartósan borult, ködös tájakon hidegebb is lehet. Kedden a párás, ködös, rétegfelhős területek zsugorodnak, de nappal is többfelé megmaradhatnak. Emellett fátyolfelhős, napos körzetek is lehetnek. Helyenként előfordulhat szitálás. A keleti, délkeleti szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik. A legmelegebb délutáni órákban 6 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!