Humánmeteo: érkező hidegfronttól szenvedhetünk

Megterhelő lesz, hogy a kánikula mellett a hétfő délutántól érkező hidegfront hatásait is megérezzük. Erősödő fejfájás, ingadozó vérnyomás, mellkasi panaszok, szédülés, rosszullétek jelentkezhetnek.

Szó szerint perzselő hőségre számítsunk, a forró levegő és az erősen tűző nap pedig nagyon megterhelő lehet. Az extrém UV-B – külünsen a vizek közelében – pedig mindenkire veszélyes, fontos tehát a megfelelő védekezés – írja a Meteo Klinika .

Lehetőleg senki ne tartózkodjon a tűző napon, különösen fedetlen fővel, mert magas a napszúrás veszélye . Ha fejfájást, szédülést, hányingert, zavartságot tapasztalunk, vegyük komolyan a tüneteket, azonnal vonuljunk hűvös, sötét helyre, szükség esetén kérjünk orvosi ellátást. Figyeljünk oda a megfelelő folyadékfogyasztásra, mert enélkül szervezetünk "hűtőrendszere" nem tud megfelelően működni, a kiszáradás pedig – főleg gyermekeknél és időseknél – életveszélyes is lehet.

A kánikula miatt eleve bágyadtabbak, figyelmetlenebbek vagyunk. Ha autóval közlekedünk fogyeljünk arra is, hogy a forró járműbe beülni valódi sokkhatás lehet, veszélye lehet így elindulni. Mielőtt elindulunk, hűtsük le, szellőztessük ki az esetlegesen felforrósodott autót.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!