Orvosmeteo: bekeményít a front, zivatarokra és ingerlékenységre készüljünk

A vasárnap során több nedves léghullám is érkezik, tehát csapadékos napra készülhetünk. Emellett a melegfront ingerlékennyé tehet mindenkit.

A csapadékzóna északkelet felé halad, így többfelé – kisebb mennyiségben északnyugaton és délkeleten is – előfordulhat eső, zápor. Délután azonban nyugat felől szakadozni kezd a felhőzet és kisüt a nap. Emiatt nyugatról kelet felé tartó záporok is kialakulhatnak, a Dunántúlon pedig akár zivatar is lehet. A keleti, északkeleti harmadban tartósabban is borult maradhat az idő.

esernyővel sétáló szőke nő
A vasárnap során több nedves léghullám is érkezik, tehát csapadékos napra készülhetünk. Fotó: Getty Images

A délies szél többfelé megélénkülhet, a Nyugat-Dunántúlon viszont meg is erősödik. Északnyugaton akár viharos lökések is előfordulhatnak. A legenyhébb délutáni órákban 14 és 21 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk, de a tartósabban borult, csapadékos északkeleti harmadban akár néhány fokkal hidegebb is lehet. Késő estére pedig 4 és 13 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint vasárnap elsősorban a délutáni órákban fordulhat elő zivatartevékenység a Dunántúlon, annak is főként a középső, nyugati részén.

-11,7 fokot is mértek már ezen a napon

A március 23-án valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -11,7 Celsius-fokot 2003-ban jegyezték fel Zabar településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1977-ben mért eredmény tartja, amikor 27,1 fokot mutattak a hőmérők Tiszakécskén.

Melegfront hoz kellemetlen panaszokat

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint vasárnap még mindig a melegfronti hatás érvényesül, további nedves léghullámok érkeznek. A frontérzékenyek ingerküszöbe alacsonyabbá válik, zajérzékenységet és ingerlékenységet tapasztalhatnak. A légnyomás csökken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!