Eső lesz, és viharos szél (2020.10.26.)

Keddig döntően borús, párás, esős időre van kilátás, és a szél is megélénkül az ország bizonyos részein. Jó hír viszont, hogy nem lesz kifejezetten hideg. Íme, a részletes előrejelzés!

Hétfőn dél, délnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, javulnak a látási viszonyok, ugyanakkor az Észak-Alföldön, az Északi-középhegységben, valamint a főváros térségében csak lassan szakadozik a felhőzet, egyes tájakon egész nap borult, párás időre van kilátás - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében .

A Dunától keletre mérsékelt lesz a légmozgás, míg a Dunántúlon megélénkül, a Kisalföldön és az Alpokalja térségében megerősödik, olykor viharossá fokozódik a délire, délnyugatira forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 16 és 20 fok között várható, de a tartósan borult tájakon csupán 13, 15 fok lesz. Késő estére 8 és 15 fok közé hűl le a levegő.

Keddig döntően borús, esős lesz az idő, és néhol a szél is megélénkül.
Keddig döntően borús, esős lesz az idő, és néhol a szél is megélénkül. Fotó: Getty Images

Holnap erre számíthatunk

Kedden a köd, illetve rétegfelhőzet feloszlása utána az ország nagy részén gyengén felhős, napos idő várható, de főként a Nyugat-Dunántúlon megnövekszik a felhőzet, és ott elszórtan eső, záporeső is előfordulhat. A délkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon északira fordul, és megélénkül, ott egy-egy erős széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de az északnyugati határvidéken pár fokkal hűvösebb lehet az idő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

A frontális felhősáv átvonulását követően napos idő várható gomolyfelhőkkel. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A hőmérséklet délután 23, 28, késő este 15, 22 fok között várható. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?