Eső is lehet hétvégén, mutatjuk, hol

Pénteken még nem várható csapadék, a hétvégén azonban helyenként lecsaphat egy-egy zápor, zivatar. A reggeli ködhöz egyre jobban hozzá kell szoknunk. A maximumértékek jellemzően 16 és 23 Celsius-fok között alakulnak a következő napokban.

Pénteken sok napsütésben lesz részünk, azonban kevés fátyol- és gomolyfelhő is lesz az égen. Csapadékra viszont nem kell készülnünk. A délkeleti, keleti szélhez időnként élénk lökések társulhat. Az ország döntő részén a legmelegebb órákban 21-22 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk, késő estére pedig 9 és 15 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

eső, időjárás, ősz
Pénteken még nem várható csapadék, a hétvégén azonban helyenként lecsaphat egy-egy zápor, zivatar. Fotó: Getty Images

Reggel köd, este zápor

Szombaton az éjszakai/hajnali köd feloszlását követően több órára is kisüt majd a nap, de idővel egyre inkább megvastagszik a felhőzet. Estig ugyan nem igazán számíthatunk csapadékra, estétől már előfordulhat záporeső, esetleg egy-egy zivatar is, leginkább az északnyugati megyékben. A déli, délkeleti szél napközben mérsékelt marad, estétől viszont megélénkül, néhol meg is erősödhet az időközben északnyugatira forduló légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 20 és 23 fok között alakul majd.

Erős szélre is készülni kell

Vasárnap a hidegfront keskenyedő felhőzete északnyugatról délkelet felé vándorol. A délkeleti, keleti országrészben ködfoltok is előfordulhatnak a reggeli órákban. Napközben a front elhagyja az országot, mögötte pedig gomolyfelhők képződnek – ennek ellenére napsütésben lehet részünk. Délnyugaton viszont tartósan megmaradhatnak a fátyolfelhők. Nappal csak elvétve valószínű zápor, az északnyugati, északi szél ugyanakkor sokfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 16 és 21 fok között alakul.

Így indul az új hét

Hétfőn délnyugat felől fátyolfelhőzet érkezhet, de ennek ellenére túlnyomóan napos időre készülhetünk, csapadék nem várható. Hajnalban azonban a szélcsendes részeken előfordulhatnak pára-, illetve ködfoltok. A Kisalföldön megélénkülhet, néhol meg is erősödhet a délkeleti szél. A hajnali 2-8 fokról délutánra 16-21 fokig emelkedhet a hőmérséklet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!