Brutális vihar érte el Európát

Az év eddigi legnagyobb vihara vonul át a Brit-szigetek felett, több ezer háztartásban szűnt meg az áramellátás.

Az év eddigi legnagyobb vihara érte el csütörtökön át a Brit-szigeteket. A brit meteorológiai szolgálat csütörtöki beszámolója szerint a Ciarán nevű viharzóna elsősorban Írországot, Dél-Angliát, Walest és a Csatorna-szigeteket sújtja.

Több ezer háztartás maradt áram nélkül

Az Atlanti-óceánról érkezett, kelet felé tartó vihart heves esőzés, helyenként jégeső, a déli partokon óránkénti 160 kilométeres sebességet meghaladó orkán kíséri. A délnyugat-angliai Cornwall megyében a helyi hatóságok csütörtöki tájékoztatása szerint hétezer lakóingatlanban szűnt meg az áramszolgáltatás. Dél-Angliában 350 iskola nem nyitott ki.

vihar
Az év eddigi legnagyobb vihara vonul át a Brit-szigetek felett. Fotó: illusztráció, Getty Images

Az angliai országutakat és autópályákat kezelő állami cég (National Highways) csütörtöki felhívásában azt kérte az autósoktól, hogy a déli országrészekben csak a legszükségesebb esetekben keljenek útra, és ha elindulnak, legyen náluk telefontöltő, élelmiszer, innivaló, takaró, zseblámpa, járművükben pedig bőséges mennyiségű üzemanyag.

A vihartól sújtott térségekben szünetel vagy akadozik a vasúti közlekedés, a kompjáratok többségét leállították. A vasúttársaságok közös felhívásukban arra kérték a London környéki térségek ingázóit, hogy ha lehetséges, otthonról dolgozzanak, mert "valószínűtlen", hogy eljutnak londoni munkahelyükre. A Csatorna-szigetek - elsősorban Jersey és Guernsey - hatóságai kérték, hogy a lakosság hagyjon fel a pánikszerű vásárlásokkal, miután a vihar közeledtével kitört felvásárlási hullám miatt számos helyi szupermarket élelmiszerkészletei gyakorlatilag kifogytak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, de a keleti, északkeleti tájakon kevés helyen még előfordulhatnak felhősebb körzetek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Az északi szél döntően gyenge vagy mérsékelt marad, de északkeleten élénk, akár egy-egy erős lökés is előfordulhat. A hőmérséklet hajnalban általában 1 és 7 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont alá hűlhet le a levegő, míg a városokban és a szeles tájakon enyhébb lehet a hajnal. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?