Borús hét áll előttünk (2018.11.20.)

Továbbra is marad a borult, hűvös időjárás, mi több, a hajnali mínuszok után napközben is csak elvétve lépi át a plusz 10 Celsius-fokot a levegőt hőmérséklete a hét folyamán.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzése szerint ma túlnyomóan borult lesz az ég, miközben délnyugat felől egyre több helyen alakul ki eső. A Dunántúlon és a hegyekben havas eső, havazás is várható - Vas és Győr-Moson-Sopron megye nyugati részén akár 5-10 centiméter vizes hó is hullhat a déli órákig. Az északkeleti, keleti szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 9 fok között valószínű, enyhébb időre főként a Tiszántúlon van kilátás.

A héten megmarad a borús időjárás, helyenként sűrű köd is képződhet
A héten megmarad a borús időjárás, helyenként sűrű köd is képződhet

Estétől a nyugati tájakon sokfelé, másutt helyenként köd, sűrű köd képződik, amely a Nyugat-Dunántúlon szerdán tartósan megmaradhat. Éjszaka 0-6 fok között alakul a legalacsonyabb hőmérséklet. A változatlan borús időben nagyobb eséllyel a Dunától keletre várható eső, valamint az északkeleti, északi szél az éjszaka első felében időnként megélénkül. Szerdán is többnyire borult lesz az ég, illetve szórványosan, főként nyugaton és délen várható eső. A Tiszántúlon élők élénk északkeleti szélre is számíthatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul.

A hét hátralévő részében sem enyhül a késő novemberi időjárás, és bár heves esőzésekre nem kell számítani, az ég azonban még vasárnap erősen felhős, borult marad. Éjszakánként többfelé fagypont alá süllyed a hőmérséklet, szombaton akár mínusz 4 fokig is, miközben nappal legfeljebb 10-11 fokig emelkedik a hőmérő higanyszála.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!