Bármikor lecsaphat egy zivatar (2018.07.19.)

A hétvégéig hátralévő időben továbbra is felhős, olykor záporokkal, zivatarokkal tarkított időjárásra van kilátás. Helyenként erős szél és nagyobb mennyiségű csapadék is beleszólhat a nyaralásukat töltők önfeledt pihenésébe.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzése szerint ma estig egyre jobban felszakadozik a felhőzet, így hosszabb-rövidebb napos időszakokra számíthatunk. Eleinte a középső országrészben, majd egyre inkább keleten is kialakulhatnak záporok, zivatarok, néhol akár felhőszakadás is. Az északnyugati szelet elsősorban a Dunántúlon kísérhetik erős, a Bakony és a főváros környékén pedig viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25-29 fok körül valószínű, késő estére pedig 18-23 fok környékére hűl le a levegő.

Csütörtök délután és pénteken is többfelé kialakulhatnak záporok, zivatarok
Csütörtök délután és pénteken is többfelé kialakulhatnak záporok, zivatarok

Éjszaka többnyire derült vagy enyhén felhős lesz az ég, kivéve a keleti megyéket, ahol előfordulhat jelentősebb felhősödés, illetve abból kifolyólag elszórtan záporok, zivatarok egyaránt. Az északnyugati szél hajnalban a Dunántúli középhegységben időnként megélénkül, ezt leszámítva viszont mérsékelt marad. A levegő hajnali hőmérsékletét 14 és 20 fok közé lehet előre megbecsülni.

Péntek reggeltől a Dunántúlon gyengén felhős, napos idő várható, míg keletebbre több lesz a felhő, de a délutáni órákra ott is felszakadozik a felhőzet. A keleti vidékeken fordulhat elő szórványosan zápor, zivatar, néhol esetleg felhőszakadás. Az északnyugati szelet elsősorban a Dunántúlon kísérhetik erős széllökések, továbbá a zivatarok környezetében ismét lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 26 és 31 között valószínűsíthető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!