A szklerózis multiplex okai (2)

A környezeti tényezőknek, az örökítő hajlamnak, esetleg valamilyen vírusnak lehet szerepe az SM kialakulásában. Pontos okát azonban máig nem tudják a kutatók.

A szklerózis multiplex (röviden SM) krónikus, a központi idegrendszer fehérállományának gyulladásos betegsége, melynek következtében károsodnak az idegsejtek és az idegsejteket körülvevő myelin. Az általában fiatal felnőttkorban jelentkező, Magyarországon jelenleg körülbelül nyolcezer embert érintő betegség az esetek felében a visszafordíthatatlan szövetkárosodás miatt rokkantsághoz vezet.

Milyen tünetek utalhatnak SM-re a betegség korai stádiumában? Részletek itt.

Az SM egyelőre gyógyíthatatlan . Ennek egyik oka részben az, hogy a tudósok nem tudják, pontosan mi okozza. Egyes vizsgálatok szerint a környezeti tényezőknek szerepe lehet a kialakulásában, ez a szempont 15 éves korig lehet döntő. A környezeti tényezők szerepére utal, hogy az Egyenlítőtől való távolság növekedésével nő az egyes országokban az SM előfordulási gyakorisága. Kissé ellentmondásos a D-vitamin szerepe is a betegség kialakulásában . Miközben többen állítják, hogy nincs köze a betegség megjelenéséhez, egyre inkább elfogadott az a vélemény, hogy igenis van. Elég, ha arra a tényre gondolunk, hogy ahol kevesebb a napsütéses órák száma, ott gyakoribb az SM.

A szklerózis multiplex Magyarországon is több ezer embert érint
A szklerózis multiplex Magyarországon is több ezer embert érint

A dohányzás felerősíti a tüneteket

A dohányzás a szklerózis multiplex nevű súlyos idegrendszeri betegség progresszióját is gyorsítja . A dohányzás SM-re gyakorolt hatása MR vizsgálattal jól nyomon követhető és a dohányzásról való leszokás nemcsak a többi ezzel összefüggő betegség kockázatát csökkenti, de késleltetheti a SM progresszióját is. Továbbá statisztikai adatok igazolják azt is, hogy dohányosoknál másfélszer gyakoribb, mint azoknál, akik nem hódolnak ennek a káros szenvedélynek.

Nem öröklődik, de a hajlam örökíthető

Az SM nem egyértelműen örökletes betegség, de a betegségre való hajlam örökölhető . Az egypetéjű ikerpárok esetében például, ha az egyikük beteg, 20-30 százalékos a valószínűsége, hogy a másik is az lesz. Ugyanez az arány például szülő-gyermek esetében sokkal kevesebb: egy SM-es szülő esetében 3-5 százalék a valószínűsége, hogy gyermekénél is jelentkezik a betegség. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a közeli családtagok ugyanabban a környezetben élnek, így lehetséges, hogy ez játszik inkább szerepet.

Ártalmatlannak tűnő, ismeretlen vírus?

Egyes feltételezések szerint a szklerózis multiplex kialakulását "genetikailag hajlamos" egyének esetében vírusfertőzések okozzák, amelyek megváltoztatják az immunrendszer működését úgy, hogy az saját myelinje ellen fordul. Nem valami különleges vírusra gondolnak, hanem egy viszonylag elterjedt kórokozóra, ami csak bizonyos körülmények között az idegrendszerbe jutva okoz bajt. Ugyanakkor az SM kialakulásával egyértelműen összefüggésbe hozható vírust még nem igazoltak. Fontos azonban kiemelni, hogy az SM nem fertőző, a betegekkel való kontaktus semmilyen veszélyt nem jelent.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. A gomolyok napközben össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!