Legyőzhetők a tévhitek

Az álhírportálokról dőlnek az olvasókra a gyógyszerekkel, gyógynövényekkel, étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos tévhitek, az ellenük való küzdelem egyre fontosabb. Ebben nyújt hathatós segítséget dr. Csupor Dezső, aki az AIPM Nekem szól! Egészségértés pályázat egészségügyi szakember kategóriájának második helyezettje lett. Bár a gyógyszerész főképp Ködpiszkáló nevű blogja miatt ismert, tevékenysége túlmutat azon.

Ma már a betegek egy része nem az orvosoktól és a gyógyszerészektől kér tanácsot, hanem az interneten keres választ az állapotával, kezelésével kapcsolatos kérdéseire. Ez egyben azt is jelenti, hogy az egészségügyi szakemberek a hagyományos csatornákon keresztül kevésbé tudnak hatással lenni a betegekre, illetve mindazokra, akiket érdekel az egészségmegőrzés témaköre. Ezt ismerte föl dr. Csupor Dezső farmakognóziai szakgyógyszerész, a Szegedi Tudományegyetem docense, aki 2012-ben elindította blogját. A Ködpiszkálónak az volt a fő célja, hogy az éppen aktuális "csodaszerekkel" és tévhitekkel foglalkozzon, az azokkal kapcsolatos hírekre gyorsan reagáljon. A gyógyszerésznek azóta szerzőtársai is vannak, céljuk pedig nem változott: terjeszteni szeretnék azokat a természettudományos ismereteket, tudományosan megalapozott információkat, amelyek gátat szabhatnak a tévhitek terjedésének. Mindezt közérthető formában teszik, így írásaik bárki számára érthetőek.

A betegek interneten keresnek választ kérdéseikre
A betegek interneten keresnek választ kérdéseikre

A Ködpiszkáló mellett ma már másik blogja is van Csupor Dezsőnek. Ez a Nemgondoltadvolna , amelynek tematikája kicsit más: itt olyan posztok jelennek meg, amelyek arra épülnek, hogy a betegek nincsenek tisztában az emberi szervezet működésével és korlátaival, ezáltal pedig könnyen válnak tévhitek és "csodaszerek" áldozataivá. A gyógyszerész erre egy példát is mond: akik nem ismerik testük működését, azok könnyen hihetnek a méregtelenítésben, míg azok, akik tudják, hogyan működik a szervezetük, már nem hiszik el, hogy létezik "méregtelenítés". Ezáltal pedig nem dőlnek be a méregtelenítő kúráknak sem.

Élet az interneten túl

A gyógyszerész két blogjáról eddig több mint 3 millió alkalommal töltötték le a cikkeket, ami már önmagában nagy eredmény, a szakember pedig más módon is sok embert ér el. "Már legalább hatvan előadást tartottam laikusoknak, az ismereteket ott is át lehet adni. Ezekre a programokra jellemzően az idősebbek látogatnak el, míg a blogokat a fiatalabbak olvassák. Magyarán az eladásokkal más korosztályt is el lehet érni" - emeli ki Csupor Dezső. A szakembert főképp betegszervezetek kérik fel előadások tartására, mások mellett volt már a májbetegek csoportjánál, transzplantáltaknál és leukémiás betegeknél is. A körükben végzett ismeretterjesztést nagyon fontosnak tartja, lévén súlyos betegségeik végképp esendővé teszik őket a sarlatánokkal szemben.

"A tévhitoszlatás ilyen esetekben azért kulcskérdés, mert a betegeket ellátó orvosoknak ilyesmire nem feltétlenül van idejük. Például egy onkológus az érintettek terápiájára koncentrál, arra kevésbé van energiája, hogy az interneten megjelenő butaságokat kövesse, illetve cáfolja. Az különösen fontos, hogy az ilyen témákról a szakemberek érthető formában tájékoztassák a betegeket. Sok orvosnak ez sem magától értetődő. Pedig le kell ereszkedni a betegek szintjére. Ez nem jelent szakszerűtlenséget, sőt éppen azt jelenti, hogy az orvosoknak meg kell tanulniuk jól és érthetően kommunikálni. Ami nem könnyű, de muszáj lenne megtanulni" - emeli ki a gyógyszerész. Hozzáteszi, hogy a betegkommunikációt egyes orvosi egyetemeken szerencsére már tanítják, de ez nem volt mindig így. Másrészt hiába tanítják ma már több helyen, a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezt az orvosok a gyakorlatban nem mindig alkalmazzák.

Visszajelzés több irányból

Csupor Dezső sok pozitív visszajelzést kap blogjaival és előadásaival kapcsolatban, a betegek rendszeresen írnak neki levelet is. "Ezek jól esnek, motiválnak, de a kommunikációval mindig vigyázni kell: ha a kapcsolatfelvétel már megtörténik, nem szabad konkrét tanácsot adni, hiszen a beteget nem ismerem. Tehát az általános tanácsok használhatnak, azok jelenthetnek segítséget, de a kezelés mindig az orvos dolga, a betegnek rá kell hallgatnia" - magyarázza a gyógyszerész. Szakmai körökből szintén sok pozitív visszajelzés érkezik hozzá, sőt már többször előfordult az is, hogy egy-egy posztjára a hatóság is reagált. Például az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) is adott ki közleményt azt követően, hogy a Ködpiszkáló foglalkozott a tiszafa veszélyeivel. A mérgező örökzöld teáját megfázásra, köhögésre ajánlotta egy alternatív gyógymódokkal foglalkozó oldal, komoly veszélynek kitéve ezzel az olvasókat. Posztjában ezt tette helyre Csupor Dezső, írása pedig a hatóság figyelmét is fölhívta a problémára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.