Az orvosi Nobelnél a látás is középpontba került

Idén megosztva kapta három tudós az orvosi-élettani Nobel-díjat, közülük kettő pedig egy olyan hatóanyag kifejlesztésével szerzett magának hírnevet, amely egy vakságot okozó, tízmilliókat veszélyeztető, parazita által előidézett szembetegségre jelent megoldást. A WHO terve szerint az új gyógyszereknek köszönhetően 10 év múlva teljesen eltűnhet a kór.

Idén megosztva kapta három tudós az orvosi-élettani Nobel-díjat, közülük kettő pedig egy olyan hatóanyag kifejlesztésével szerzett magának hírnevet, amely egy vakságot okozó, tízmilliókat veszélyeztető, parazita által előidézett szembetegségre jelent megoldást. A WHO terve szerint az új gyógyszereknek köszönhetően 10 év múlva teljesen eltűnhet a kór.

Fertőző betegségek, köztük egy súlyos szembetegség kutatásáért ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. Az elismerést három tudós megosztva kapja, eredményeik pedig a gyógyszeripari kutatásokhoz tettek hozzá sokat: tömegeket érintő trópusi betegségek kezelését tették sokkal hatékonyabbá. Az egyik ilyen betegség a folyami vakság (onchocerciasis), amelyet fonálféreg-fertőzés okoz, és amely a szaruhártya gyulladásos megbetegedése. Ennek kezelésében jelentett hatalmas előrelépést Omura Szatosi és William C. Campbell munkája. Felfedezésük a gyógyszerek egy olyan új generációjának megalkotásához vezetett, amely rendkívüli hatékonysággal győzi le a paraziták okozta betegségeket, köztük a folyami vakságot. A két tudós által felfedezett hatóanyag segítségével radikálisan sikerült visszaszorítani utóbbi előfordulását, de segítségével hatékonyan kezelhetők más élősködők által okozott betegségek is.

Maga a folyami vakság a trópusi területeken rengeteg embert érint: a vele való fertőződés veszélyének 50 millió ember van kitéve, jelenleg pedig 18 millió fertőzöttről és 270 ezer ezen kór miatt megvakult betegről tudnak. A betegség főképp Afrikában van jelen, de harmincnál több országban fordul elő. Mint Jan Andersson, a díjat odaítélő bizottság egyik tagja kiemelte, a két kutató munkájának köszönhetően az Egészségügyi Világszervezetnek már működő terve van arra vonatkozóan, hogy a betegség 2025-re eltűnjön.

A két kutató a díjat azért kapja együttesen, mert a fertőző betegségek kezeléséhez használt hatóanyag kifejlesztéséhez mindkettejük munkájára nagy szükség volt. Szatosi volt az, aki a talajban élő Streptomyces baktériumokkal végzett kutatásokat, majd izolált és tenyésztett ki olyan törzseket, amelyeket hasznosnak vélt a kórokozók elleni küzdelemben. Ezek egyike lett a Streptomyces avermitilis, az új készítmény forrása. Ezt a törzset tovább vizsgálva fedezte fel Campbell a Streptomyces avermitilis hatékonyságát: a tudós állatoknál mutatta ki, hogy a baktérium legyőzi a parazitákat. A hatóanyag kémiai módosítás után még hatékonyabb lett: amikor embereknél vizsgálták az élősködők okozta betegségek elleni hatását, egyből látványos sikereket értek el vele.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!